Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megnövekedtek az emberek terhei, így az MSZP még átfogóbb javaslatot nyújtott be a valódi rezsicsökkentésről, az emberek igazságos támogatásáról – erről beszélt Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„Az energiaár hat éve folyamatosan csökken, a gázbeszerzési ár körülbelül 30 forint köbméterenként hosszú ideje, mi mégis 101 forintot fizetünk” – emlékeztetett Tóth Bertalan. Elmondta, még a molekula árra rakódó járulékos költségek után is mintegy 25 forintot lop ki minden egyes gázköbméter után a kormány a magyar emberek zsebéből.

Legalább 75 milliárd forint tűnik el, miközben azt szajkózzák, hogy nonprofit lesz az energiaszolgáltatás Magyarországon.

„Tettünk arra is javaslatot, hogy ha már a kormányzat nem halandó csökkenteni a családok terheit, akkor például épületszigetelésre miért ne lehetne ezt az összeget támogatásként felhasználni? Hiszen a legolcsóbb energia mégis a fel nem használt energia, és egy ilyen épület-korszerűsítéssel 30-40%-kal lehet csökkenteni egy háztartásnak az energiafogyasztását” – hívta fel a figyelmet a pártelnök az MSZP egy korábbi kezdeményezésére.

Tóth Bertalan hangsúlyozta, most lehetőség adódna egy közel 30%-os gázár csökkentésre, és egyben bevezetésre kerülhetne egy olyan sávos rendszer is, ahol a kisfogyasztók és a kisebb keresetűek rezsiköltségei nagyobb mértékben csökkennének, ám ahol nagyobb a fogyasztás, ott a kedvezmény nem lenne akkora.

„Ha már van egy ilyen zseb, amibe ez a pénz töltődik, akkor ezt miért nem lehet odaadni a magyar családoknak? Nyilván beterjesztjük a Parlament elé tizenharmadszorra is ezt a javaslatot, hátha szerencsét hoz ez a szám. Nem adjuk föl, amíg el nem érjük a célunkat, vagy legalább ’ addig, amíg 22-ben, a kormányváltás után, ezt nem tudjuk magunk megtenni”.

Végezetül, kérdésre a Magyar Szocialista Párt elnöke ismertette a párt álláspontját a veszprémi tanároknak adott megalázó, ezerforintos extrajuttatással kapcsolatban.

„Javaslatcsomagunkban benne volt, az egészségügyi dolgozók jutalma, ez az egy, amit teljesített a kormányzat: a szociális ágazatban dolgozók tekintetében nem adta meg ezt az egyszeri juttatást. Ha valóban jutalmazni akarják a pedagógusokat – mindenki kivette a részét ebben a helyzetben a munkából –, ennél sokkal tisztességesebb jutalmat is megérdemelnének”.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here