Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mészáros Lőrinc lánya a férjével közös cégéből 200 millió osztalékot vett ki – írja az mfor.hu.

A felcsúti polgármester lánya, Mészáros Ágnes 2017-ben ment feleségül Homlok Zsolthoz. Homlok a következő évben be is vonta feleségét tulajdonostársnak viszonylag friss cégébe, a Homlok Építő Zrt.-t.

A cég már 2018-ban meghatszorozta az előző évi árbevételt. Úgy néz ki, 2019-ben lassult a cég fejlődése – a legfrissebb éves beszámoló alapján.

A hírportál szerint, a 2018-as 3,9 milliárd forintos bevétel után, most 4,8 milliárd bevétellel zárt a cég. Ezt növelte még 196 millió forintnyi egyéb bevétel, aminek a zöme a korábban képzett céltartalék felhasználásának köszönhető. Igaz, a nyereség csak 482 millió forint volt, ami elmarad a 2018-as 763 millió mögött.

A nyereség mérséklődése azonban nem akadályozta meg a tulajdonosokat abban, hogy a 2018-assal megegyező összegű osztalék fizetéséről határozzanak. Így összesen 250 millió forintot vettek ki a cégből, amelyből 80 százalékos többségi tulajdonosként 200 millió forint vándorolt a Homlok-Mészáros házaspárhoz.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here