Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő A 60 éves politikus Bekecsen egy autóval ütközött.

A Népszava megerősített információi szerint motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, Szerencs volt polgármestere. Hatvan éves volt.

A rendőrség közleménye szerint július 10-én 9 óra előtt Bekecsen, a Honvéd utcán egy asszony gépkocsijával megfordulást hajtott végre, s eközben egy motorral közlekedő férfival összeütközött.

A baleset során a motort kormányzó férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, és orvosi ellátása során elhalálozott. A halálos kimenetelű közlekedési baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

A politikai pályafutása 1990-ben kezdődött, önkormányzati képviselő lett Szerencsen, volt alpolgármester, tanácsnok majd 2010-től Szerencs város polgármestere, 2014-ben újraválasztották. Megbízatásáról 2018-ban – országgyűlési képviselővé választása miatt – lemondott.

2002–2006 között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés tagja, 2006–2010 között alelnöke is volt

Nevéhez fűződik a politika történet egyik legszorosabb választási eredménye is. 2002-ben a Fidesz–MDF jelöltjeként,  bírósági döntés után –, mindössze két szavazattal maradt alul Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. választókerületében

Megszakításokkal 4 ciklust volt parlamenti képviselő. Koncz Ferenc 2018-tól Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6., Tiszaújváros székhelyű választókerületének országgyűlési képviselője volt. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának tagja, az Éghajlatvédelmi Albizottság elnöke volt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here