Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hír Hugó is beszámolt róla, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán László, Cserdi roma származású ellenzéki polgármestere. Minden jel arra utal, hogy öngyilkos lett,  az Index arról számolt be, hogy a rendőrség vizsgálódik.

A polgármester halálhírét az Indexnek Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének vezetője, valamint Kolompár Orbán, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke is megerősítette, aki ma találkozott volna Bogdán Lászlóval, és a férfi családjától értesült a hírről.

A portál azt is írja, hogy a haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, további részleteket nem közöltek. (A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében szokta vizsgálni az öngyilkossági eseteket.)

Közben egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy még tegnap megjelent egy körözés a rendőrség honlapján, amiben Bogdán Lászlót, mint eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyt keresik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a polgármester vélhetően nem ma éjjel hunyt el, csupán ma találták meg a holtestét.

Bogdán László 46 éves volt, 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. 2013-ban lett országosan ismert, miután a cserdieknek bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett, amire ellentmondásos címe miatt a média is felfigyelt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here