Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ősszel akár egyedileg is dönthetnek majd arról, hogy melyik iskolákban lehet vagy nem lehet tanítás a járvány miatt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Népszava érdeklődésére közölte, hogy „amennyiben a járványhelyzet újabb intézkedések meghozatalát teszi szükségessé, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezeljük majd azokat”.

Amennyiben a járványhelyzet újabb intézkedések meghozatalát teszi szükségessé, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezeljük majd azokat – közölte a Népszavával az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), miután arról kérdezték, milyen tervek vannak arra az esetre, ha szeptemberre újból felerősödik a koronavírus-járvány.

Vagyis a tervek szerint az ősszel már nem fogják általánosan elrendelni a tantermen kívüli oktatást, csak ott, ahol ez járványügyi szempontból „feltétlen szükséges”.

A minisztérium ezt azzal indokolta, hogy így megoldott lehet a szülők tehermentesítése a gyermekfelügyelet biztosításával. A minisztérium mindazonáltal alapvetően úgy készül, hogy szeptemberben normál munkarendben kezdődik majd a tanév.

Arra a kérdésre, ha távoktatásra lesz szükség, mi lesz a szeptemberben munkába álló iskolaőrök feladata, azt írták: az iskolai gyermekfelügyelet miatt mindenképp szükség lesz rájuk a jelenlétüket igénylő iskolákban.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke elfogadhatónak tartja, ha az újabb vészhelyzet esetén nem áll át egyszerre minden iskola távoktatásra. Már csak azért is, mert tavasszal akadozott a rendszer, nagyon sok, különösen hátrányos helyzetű régióban élő gyermeket nem tudtak elérni az iskolák. Azt viszont nem tudja elképzelni, a gumibottal, bilinccsel felszerelt iskolaőröknek milyen szerepük lehet a gyermekfelügyeletben.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here