illusztráció
illusztráció
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Formaruhát és szolgálati jelvényt is kapnak majd az iskolaőrök, akiknek például 1500 méteres síkfutással kell bizonyítaniuk, hogy alkalmasak a munkára – írja az mfor.hu. A gazdasági portál szerint, eddig 491 iskolában jelezték igényüket iskolaőrre.

Megjelent a Magyar Közlönyben a belügyminiszter rendelete, amely részletesen szabályozza, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük az iskolaőröknek, és hogyan végezhetik a munkájukat. Az Országgyűlés a közelmúltban fogadta el, hogy egyes iskolákban egyenruhás iskolaőröket fognak alkalmazni, akik közfeladatot ellátó személynek minősülnek, és rendőrségi alkalmazottak lesznek. Pintér Sándor rendelete szerint a fizikai állóképességüket és a pszichés alkalmasságukat is vizsgálni fogják, gumibottal pedig csak a támadó végtagot üthetik.

Az iskolaőrök fizikai állóképességét szigorú előírások tartalmazzák. Ezek szerint az iskolai rendteremtőknek felvételkor mellső fekvőtámaszban karhajlítást és karnyújtást, hanyatt fekvésből felülést, illetve 1500 méteres síkfutást is be kell majd mutatni. Ezen kívül szüksége van kiegyensúlyozott pszichés állapotra, átlagos érzelmi-indulati kontrollra, stressztűrő képességre, valamint átlagos intellektuális adottságokra.

A belügyminiszteri rendelet szerint az iskolaőrök formaruhát és szolgálati jelvényt kapnak, valamint a médiának nem nyilatkozhat. Részletesen szabályozzák, hogy milyen testi kényszereket alkalmazhatnak majd az iskolaőrök; akik vegyi eszközt vagy rendőrbotot saját elhatározásból vagy szolgálati elöljáró parancsára használhat.

A rendelet szerint a „rendőrbot vagy a vele egy tekintet alá eső más eszköz alkalmazásakor az ütés kizárólag a támadó végtagot érheti. Súlyosabb korlátozással, illetve sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz akkor alkalmazható, ha a kisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással járó kényszerítő eszköz alkalmazása nem vezetett eredményre, vagy sikere eleve kilátástalan –fogalmaz a belügyminiszteri rendelet.

Eddig 491 iskolában jelezték az igényt iskolaőri jelenlétre, ezekben már biztos, hogy szeptemberben az új tanévet a diákokkal és pedagógusokkal együtt az iskolaőrök is megkezdik. A tanintézmények között öt gimnázium szerepel, az összes többi szakgimnázium, szakiskola, általános iskola, illetve gyógypedagógiai módszertani intézmény.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here