250-en jöttek Szolnokról, hogy az „egyre élhetetlenebbé vált Józsefváros” ellenzéki vezetői ellen tiltakozzanak, de kiderült Jászkisérről és Monorról is jöttek a buszok a budapesti város vezető ellen demonstrálni.

A Fidesz közleményt adott ki, a kormánymédia pedig előre beharangozta azt a demonstrációt, amelyet szombat délelőttre szerveztek a józsefvárosi polgármesteri hivatal elé.

A Magyar Nemzet alulról szerveződött lakossági megmozdulásnak nevezi a tüntetést, a 24.hu cikkéből azonban kiderül, Pikó András szerint a demonstráción nem is józsefvárosiak, hanem vidékről felbuszoztatott emberek vettek részt. A polgármester Facebook-oldalán azt írja: „Jászkisér, Monor, Szolnok –  csak néhány olyan település, ahonnan a  józsefvárosi Polgármesteri Hivatal elé érkező „tüntetők” saját elmondásuk alapján érkeztek”

Balogh Lajos DK-s önkormányzati képviselő és roma nemzetiségi tanácsnok egy videóban elmondta, hogy a tüntetésről hiányoztak a józsefvárosiak, kizárólag vidékről jött romák vettek részt rajta, akik azt sem tudták, hogy mi ellen tüntettek, szerinte nyilvánvalóan pénzért. Posztjában megosztott egy olyan videót is, amiben az egyik demonstráló maga beszél arról, hogy 250-en érkeztek Szolnokról.

A Józsefváros című újság is utána ment a furcsa Fidesz-tüntetésnek, mint írják a romlott hús volt a szimbólum azon a megmozduláson, amit ma délelőtt tartottak 50-70 fő részvételével a polgármesteri hivatal előtt.

A főként Jász-Nagykun-Szolnok megyéből ideszállított úgynevezett tüntetők nem igazán tudták hitelesen képviselni a józsefvárosi problémákat, ezért már olyan képtelenségeket is bekiabáltak, hogy „nem kérünk kutyahúst”.

A tüntetés annyira kellemetlenre sikeredet, hogy a 24.hu-s cikk megjelenése után a Józsefvárosi Fidesz közleményt adott ki, melyben elhatárolódik a megmozdulástól: a Józsefvárosi Fidesz közleményében azt írta, a tüntetés szervezésében a Fidesz-KDNP semmilyen formában nem vett részt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here