Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem tagadom, hogy van néhány olyan iskola az országban, és olyan térség, ahol az iskolaőrök megjelenése átmeneti segítséget jelenthet, de az ilyen problémák többségét az igazgatók és a tantestület meg tudják oldani – erről Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke beszélt az ATV Start című műsorában.

Azonban – tette hozzá – ha egy fiatal pedagógus azt érzi, hogy az ő diplomája, a szellemi, lelki, pszichés erőfeszítése ugyanannyit ér ma Magyarországon, mint a bilincs, abból komoly feszültség keletkezik, és emiatt sokan elhagyhatják a pályát.

Ha azt akarjuk, hogy az iskolaőrök és a pedagógusok között jó legyen az együttműködés, akkor nem szabad feszültséget kelteni – mondta Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP-s politikus szerint az érettségi sikeres lebonyolításához hozzájárult, hogy a kormány úgymond megfogadta a szocialisták ezzel kapcsolatos tanácsait. A digitális oktatás viszont szerinte nem volt sikertörténet, és még egy ilyen időszakot a pedagógusok nem tudnának végigcsinálni.

Arról már nem beszélve, hogy a digitális oktatáshoz nincs egységes platform, nincsenek megfelelő eszközök – tette hozzá Kunhalmi Ágnes. Szerinte egyfajta hibridrendszert kell kialakítani; az alsó tagozatosokat be kellene vinni az iskolákba akkor is, ha a többi diák digitális oktatásban fog részesülni.

Kérdésre válaszolva Kunhalmi Ágnes megerősítette, hogy zajlik az ellenzéki programok összefésülése, a közös minimumprogram kidolgozása. Példaként Kunhalmi Ágnes az előző választás előtt kidolgozott oktatási minimumprogramot említette, amelyben az ellenzéki pártok 2017-18 fordulóján állapodtak meg.

Úgy látja: az év hátralevő része a minimumprogram kidolgozásáról és az MSZP által szorgalmazott előválasztás menetrendjéről szóló tárgyalásokkal fog telni. Arra a kérdésre, hogy van-e az MSZP-nek miniszterelnök-jelöltje, Kunhalmi Ágnes azt mondta: lesz ilyen jelölt, de nem tudni még, hogy MSZP-s vagy nem MSZP-s.

Arra a kérdésre, hogy Karácsony Gergely helyett támogatnák-e Márki-Zay Pétert, Kunhalmi Ágnes azt mondta: kiváló polgármesternek tartja Márki-Zayt, akivel sok mindenben egyetértenek, és hozzátette: előválasztáson kell dönteni az ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyéről.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here