Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy a Demokratikus Koalíció vasárnap osztott meg egy videót, amint a lepukkant kórházakról készült fényképeket mutatnak, miközben aláfestésnek az Ismerős Arcok Nélküled című száma szólt.

A videó mellé azt írták: „Megcsináltuk a Nélküled című dal új videóklipjét, miután kiderült, hogy a koronavírus gócpontjai a kórházak voltak.”

Mivel a zenekar erősen kormánypárti kötődésű (két éve a dalt a Fidesz kampányzáróján adták elő), ki is akadtak a poszt miatt. Nyerges Attila, az együttes frontembere Hír Tv-nek azt mondta, hogy egyáltalán nem örülnek annak, hogy a nemzet összetartozását szimbolizáló dalukat, egy olyan ember pártja használja provokációra, aki mindent elkövet azért, hogy szétszakítsa a nemzetet.

Ezért jogi útra tereli az ügyet és mindent elkövet annak érdekében, hogy letiltassa Demokratikus Koalíció videóját. Amikor tavasszal Orbán Viktor használta fel a számukat, azt a videót az Ismerős Arcok is megosztotta az oldalán- írja a 444

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here