Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Távozik a csatornától az ATV népszerű műsorvezetője, Veiszer Alinda. Az Atv.hu azt írja, hogy a műsorvezető saját kérésére búcsúzik a csatornától.

„Nagyon köszönöm a lehetőséget az ATV-nek, hogy kipróbálhattam magam a reggeli páros műsorvezetésben, de ebben a formában nem éreztem magaménak” – mondta Alinda.

Az ATV köszöni Veiszer Alinda munkáját és további sok sikert kíván neki. Az ATV Start műsorvezetői továbbra is Bombera Kriszta, Szöllősi Györgyi, Kárász Róbert és Vujity Tvrtko.- írja a televízió weboldalán

Nem volt hosszú karrierje a csatornánál Veiszernek, ugyanis 2020. áprilisában jelentette be a csatorna, hogy Veiszer Alindával is találkozhatnak majd a nézők a reggeli műsorban, aki  akkor az ATV híradónknak elmondta, idáig éjszakai beszélgetéseket készített, ehhez képest most új kihívás lesz számára a kora reggeli adás, ami már csak azért is izgalmas, mert mint mondta nem erőssége a koránkelés.

Veiszler Alindát a Magyar Televízió nézői 2004-ben ismerhették meg a Riporter kerestetik című műsorból. Később Az Este és a Kultúrház is beválogatta riporterei közé.

Országos ismertséget a Záróra című műsorral szerzett – a köztévé késő esti portrésorozatában 2006-tól 2011 tavaszáig interjúvolta vendégeit. Hatszáz beszélgetése közül 2010-ben harmincat könyvben is megjelentetett, majd 2012-ben még 18 új interjút is készített, amely csak nyomtatásban jelent meg.

2015 szeptemberében debütált a Hír TV-n új, saját nevével fémjelzett műsora, az Alinda. Ebben hetente négyszer közéleti-kulturális témákban szólította meg a művészvilág, tudomány, kultúra és sport elismert szereplőit. Emellett olyan fiatal értelmiségieket is bemutatott a sorozatban, akik szakmájukban már sikeresek, de a hazai média még nem fedezte fel őket. 2018 áprilisában a 2018-as választások után a Hír TV megszüntette Alinda műsorát.

2019. február 9-étől a szlovák közmédia napközben magyar nyelven sugárzó rádiócsatornáján, a Pátria Rádión indult műsora, mely szombatonként hallható.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here