Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lemondott Pergel István Csaba, Pilismarót független, de a Fidesz által támogatott polgármestere, értesült helyi forrásokból az Index és az Átlátszó.

A településen folyamatban van egy homok-kavics bánya megnyitása, erről azonban sok helyi egyáltalán nem hallott a múlt pénteki lakossági fórum meghirdetéséig. A hirtelen kipattant hír ugyanakkor egyből ellenállást is kiváltott.

A falu és az üdülő övezet lakóinak háta mögött szerveződött és most, az utolsó pillanatban került nyilvánosság elé a bánya titkos terve:

1,2 millió négyzetméteren terveznek új kavicsbányát a Duna-partra vezető út mentén balra – olvasható egy múlt hét végén indított petícióban, amelyet már több mint 1400 ember írt alá. Az Indexnek több pilismaróti lakos is arról számolt be, hogy csak most, az utolsó pillanatban, a kötelező lakossági fórum meghirdetésekor értesültek a Duna-partra tervezett homok-kavics bányáról.

Egy helyi férfi azt mondta, valószínűnek tarja, hogy a lakossági fórumig is jogszabályszerűen jártak el a történet résztvevői, de nem lepné meg, ha szándékosan, lakossági ellenállástól tartva igyekeztek volna a lehető legnagyobb csendben intézni az ügyet.

A legnagyobb probléma, hogy sarokba szorítva érezzük magunkat, olyan későn lett köztudomású a dolog, hogy most már talán nincs is időnk megismerni a részleteket
– magyarázta a férfi, aki azt is állított, többen helyi népszavazási kezdeményezéssel próbálnák meg ellehetetleníteni a projektet.

Az Indexnek névtelenül nyilatkozó pilismarótiak attól tartanak, hogy a kavicskitermelés természetkárosítással, zajszennyezéssel és nagy porral jár majd. Aggódnak amiatt is, hogy a munkagépek és a kitermelt nyersanyagokat elszállító teherautók túlságosan megterhelik a falu infrastruktúráját.

A bánya megnyitásához szükséges környezeti hatásvizsgálat tavaly decemberben indította el a Tatabányai Járási Hivatal. A hivatalos közlemény szerint a GM-PRO Kft. a „Pilismarót homok-kavics” kutatási területen, vízi szállításra alapozva kíván külszíni bányát nyitni.

Idén januárban a környezeti hatásvizsgálati eljárásnak része volt egy közmeghallgatás, amelyet Tatabányán tartottak meg. Aztán a bányavállalkozó elfogadott kutatási zárójelentés alapján a Pest Megyei Kormányhivatal május 27-i határozata bányatelket állapított meg Pilismarót Duna parti területen.

A bánya nyitásához kiadott környezetvédelmi engedély 25 évre szól. A bánya megnyitásának következő lépcsőfoka az lenne, hogy a pilismaróti képviselőtestület átminősíti a Duna-parti területet Kb-B jelű övezetté, azaz különleges beépítésre nem szánt, bánya területé. A jelenlegi, Kidz jelű besorolás szerint ugyanis különleges, beépítésre nem szánt idegenforgalmi-sport területnek számít az a rész, ahol a GM-PRO Kft. nekiállna a kavics- és homokkiemelésnek.

Emiatt az átminősítési eljárás miatt tartottak múlt pénteken lakossági fórumot a településen. Az Index úgy tudja, a most lemondott polgármester itt találta először szemben magát azokkal a helyiekkel, akiket váratlanul ért, de ellenállásra késztetett a tervezett bánya híre.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here