Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Romániában ismét megdőltek a koronavírus-járvány rekordjai, mind az egy nap alatt diagnosztizált új esetek, mind az elhalálozások tekintetében, de a kormány a kedden hatályba léptetett karnaténtörvény alkalmazásától a fertőzések ütemének megfékezését reméli.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint megközelítette az ezret (994) az utóbbi 24 órában azonosított fertőzöttek száma, és minden korábbinál több, 36 Covid-19-ben szenvedő beteg vesztette életét egy nap alatt.

Az intenzív terápiás részlegeken ápolt súlyos esetek 297-es száma is rekordot döntött.
A GCS közleménye szerint a kedden hatályba lépő karnaténtörvény – több mint kéthetes joghézag után – ismét lehetővé teszi a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek kórházi, vagy otthoni elkülönítését, és jogalapot teremt a hatóságoknak arra, hogy karanténra kötelezzék a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő, vagy a járvány sújtotta országokból érkező embereket.

A karanténtörvény előírásai alapján a bukaresti kormány keddi rendkívüli ülésén kiegészítette a veszélyhelyzet meghosszabbításáról rendelkező határozatát.
Ludovic Orban miniszterelnök a közegészségügyi hatóság területi kirendeltségeivel folytatott keddi távértekezlet után bizakodóan nyilatkozott arról, hogy a jogszabály lehetővé teszi a hatékonyabb védekezést, a fertőzések növekvő ütemének lassítását.

Rámutatott: a közegészségügyi hatóságoknak mielőbb ki kell adniuk az otthoni, vagy kórház elszigetelésről szóló rendeletet annak a négyezer fertőzöttnek az esetében, aki a karanténintézkedések korábbi jogalapját megszüntető, július 3-án hatályba lépett alkotmánybírósági határozat óta utasították el a kórházi kezelést.

A GSC keddi adatai szerint 1087 fertőzött távozott saját felelősségre a kórházakból és további háromezerre tehető azon fertőzöttek száma, akik ebben az időszakban a pozitív teszteredmény ellenére megtagadták kórházi beutalásukat

A kormányfő szerint most már a tünetmentes fertőzöttek számára is kötelező a legalább 14 napos elkülönítés és az újratesztelés. A közegészségügyi hatóságoknak gondoskodniuk kell a fertőzésgyanús emberek teszteléséről és a fertőzöttnek bizonyuló páciensek elkülönítéséről.

A teszteléseknél elsőbbségük kell legyen a fertőzésgyanús embereknek azokkal szemben, akik más országokba készülnek nyaralni – mutatott rá Orban, arra utalva, hogy több ország negatív koronavírus-teszttől tette függővé a külföldiek karanténmentes beutazását.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here