Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Media1 információi szerint már több mint 40 olyan, az Index.hu stábjában dolgozó újságíró és szerkesztő van, aki úgy tervezi, hogy beadja a felmondását a lapnál. A szám még nem végleges, változhat, de ez a mostani nagyjából 100 fős gárda nagyjából 40 százalékát jelentené.

Felmondásukat az érintettek azért tervezik, mivel nem értenek egyet a lapnál zajló folyamatokkal, illetve azzal, hogy Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke a tegnapi napon elbocsátotta Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét.

Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese a Media1 július 6-i műsorában már két hete hangot adott annak a véleményének, hogy ha Dull Szabolccsal történik valami, azaz elmozdítják pozíciójából, akkor ez felkorbácsolhatja a kedélyeket az Index.hu stábjában, mivel a szerkesztőség nagyon lojális a tavaly decemberben főszerkesztővé előléptetett Dull Szabolcs személye iránt.

Munk Veronika azonban a Media1 adásában még reményét fejezte ki, hogy nem kerül sor a főszerkesztő elmozdítására, hiszen piacvezető lapot irányít rendkívül sikeresen.

A Média1 nevű szakportál még arról is, hogy egyelőre azt nem tudni hogy ha az érintettek valóban távoznak, merre folytatnák karrierjüket. Ez nem is egyszerű kérdés, hiszen mostanra alig maradt kormányfüggetlen lap a magyar médiapiacon. Lehetséges út lehetne még egy új médium megalapítása is, de ez szintén nagyon nehéz, pláne a jelenlegi médiapiaci helyzetben.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here