Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A meghirdetett időben, pénteken délután nem sokkal 6 órakor elindult a Momentum által szervezett szimpátiatüntetés az Index mellett.

Az Index óbudai, Kolosy téri szerkesztősége mellett Hajnal Miklós szólt röviden az egybegyűltekhez. A Momentum elnökségi tagja – miután megkérte a résztvevőket, hogy mindenki viseljen maszkot – többek között arról beszélt: Nem pártként vagyunk jelen, ettől függetlenül üdvözölik a pártszimpatizánsokat és azokat is, akiket nem érdekel a pártpolitika. Mint mondta, az Index-szel történetek kapcsán az egész nemzetnek jelen kell lennie.

 

 

Mint fogalmaztak a tüntetésre meghívó közleményükben ami történik: beavatkozás a munkájukba, fenyegetés, zsarolás, kényszerítés, nyomásgyakorlás, ellehetetlenítés. Ahol kicsinálják az összes szabad médiumot, ahol rémhírterjesztésért visznek el rokkantnyugdíjasokat, az nem egy demokratikusan működő jogállam, tették hozzá.

Egy demokráciában nem történhet olyan, hogy szervezeti átalakításokra és szinergiákra hivatkozva egy kormányközeli tulajdonos egyik napról a másikra elküldi az ország legismertebb online hírportáljának a szerkesztőjét. Mindezt persze úgy, hogy közben mindenki tudja, hogy a céljuk kizárólag annyi, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki nem ért egyet velük, aki megírja a valóságot.

Az emberek az óbudai Puskás öcsi téren gyülekeztek, 18:25 óra tájékán indultak el a Orbán dolgozó szobájához, a Karmelita kolostor felé. A tervek szerint a Szent György téren 8 körül kezdődnek majd a beszédek. Orosz Anna, Cseh Katalin, Fekete-Győr András momentumos politikusok, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gulyás Balázs publicista szólal majd fel. Szinte az összes ellenzéki párt jelen van a demonstráción.

Ahogy arról a nap folyamán több portál is beszámolt, miután a héten korábban menesztették az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot, és a szerkesztőségnek nem sikerült dűlőre jutnia a vezetőséggel, szinte mindenki beadta a felmondását pénteken.

Arról is beszámoltak, hogy – információink szerint – sem Szombathy Pál, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, sem Sztankóczy András, az igazgatóság tagja nem folytatja a munkát a cégnél azok után, hogy gyakorlatilag a teljes szerkesztőség felmondott.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here