Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Közfelháborodás mellett akarja módosíttatni a helyi építési szabályozást Gárdony önkormányzata. A tervezet lehetőséget adna a tóparttól számított 30 méteres védelmi sáv beépítésére, ami sokak szerint azzal jár, hogy hamarosan szállodák és lakóparkok jelennek majd meg az érintett területeken.

Az ATV kérdésére a fideszes polgármester elmondta: naponta kap megkeresést különböző befektetőktől, de konkrét tervek még nincsenek. Azt viszont nem cáfolta, hogy a városvezetés egyértelmű célja a turizmus fejlesztése.

 

Rendkívüli érdeklődés mellett kezdődött a helyi építési szabályozás módosításának lakossági vitája Gárdonyban. A tervek szerint két agárdi valamint egy gárdonyi strand és kemping vízparti részein ezután nemcsak fürdőzni, de akár építkezni is lehet majd.

A önkormányzat képviselő-testületének ellenzéki tagja azt mondja, a lakosság körében nagy felháborodást keltett a tervezet, különösen úgy, hogy arról a veszélyhelyzet idején hozott döntést a városvezetés.

Eötvös Pál, önkormányzati képviselő híradónknak arról beszélt, a HESZ módosítása a körülbelül 50 éve szabályozott 30 méteres védelmi sávot hivatott eltörölni. A beépíthetőségi magasságot 10,5 méterre, a beépíthetőséget 30%-ra emelnék. „Ez tulajdonképpen egy 3 emeletes épület beépítésre adna lehetőséget” – magyarázta híradónknak.

A Velencei-tó partján sokan attól tartanak, hamarosan szállodák és lakóparkok épülnek az évtizedek óta érintetlen területen.

Az egyik helyi Facebook-csoportban demonstráció szerveződik augusztus első hétvégéjére. „Mi meg úgy gondoljuk, hogy az önkormányzatnak azon kellene dolgoznia, hogy turista és helyi lakos is jól érezhesse magát” – mondta az ATV híradójának Herpy Miklós, a demonstráció egyik szervezője.

Nem sokkal korábban az keltett felháborodást, hogy a velencei tó egyik szabadstrandján kordonok jelentek meg. Civilek egy csoportja szerint, azért mert így akarták a fürdőzőket a fizetős strandra terelni.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here