Míg a magyarországi Fidesz- nyalonc média mélyen hallgat az Index-botrányról vagy különböző hazug propaganda írásokban igyekeznek megmagyarázni, miért is van rendben, hogy Magyarország vezető hírportálát gyakorlatilag bedöntik, addig a határon túli magyar média nem hallgat. Sőt!

Le a kalappal az erdélyi és a felvidéki magyar média előtt. Olyan kemény hangvételű ám de tényszerű vezércikkek látnak napvilágot az Index- botrány kapcsán, hogy a magyarországi nyalonc média elsüllyedhet a szégyenében.

Atya világ, meg fogjuk élni az a világot, hogy felvidéki hírportálokat kell majd olvasnunk, hogy megtudjuk, az igazságot Magyarországról? Erdélyből fogják feltárni a budapesti ügyek, mert az Orbán csicskák csak propagandát fognak írni?

Ha az Index-botrányt nézzük, mintha nem is a határon túli magyar közösségbe kapott volna 90 százalékot a Fidesz, ugyanis ahogy már korábban írtunk róla közel 100 vezető felvidéki újságíró és értelmiségi tiltakozni kezdett a magyar sajtószabadságért, Erdély vezető hírportálja a transindex.ro pedig igen kemény publicisztikába esett neki Orbánéknak.

A portál így kezdi a Kedves Indexes kollégák című írását: “Amilyen kemények voltatok az illiberalizmust megelőző “békeidőben”, olyan kemények voltatok abban a több éve tartó, alattomos háborúban is, amit a Nemzeti Együttműködés Rendszere pénzzel, zsarolással és készséges médiatanácsadókkal technikai értelemben meg tudott nyerni ellenetek.

Majd az erdélyi magyar portál leszögezi: “A méltóság frontján viszont a NER nem nyert. Jelen körülmények között most éppen nem tudtunk elutazni tüntetni értetek, de nagyon bízunk abban, hogy azok a százezrek, akik olvastak benneteket, és akiknek nap mint nap segítettek abban, hogy megőrizzék a józan eszüket, most megteszik értetek és megteszik önmagukért is.”

A Transindex ezek után kijelenti, hogy a magyarországi szabad sajtó egyik utolsó nagy, független műhelye voltatok, amely még képes volt elérni az olvasók tömegeihez. Meggyőződésünk, hogy a közmédia, a Népszabadság, az Origo, a Magyar Nemzet és most az Index bedarálásával nemcsak a magyarországi olvasók veszítettek, hanem a nem Magyarországon élő magyarok is.

Ezek után igazán megdöbbentő állítást tesz az erdélyi közösség hírportálja: “A NER ténykedése bennünket, romániai magyarokat is érint, a cinikus szervilizmus modelljeit sajnos hozzánk is importálják. A szólásszabadság joga sokat csorbult a romániai magyar médiaszakmában is. Az Indexszel mi nemcsak egy hiteles tájékozódási forrást veszítettünk, hanem úgy érezzük, annak a médiatérnek az immunitása is gyengül, ahol magunkat, a Transindexet is látjuk.”

Majd felhívják arra is az olvasók figyelmét, hogy “a sajtószabadság sérülése mindig maga után vonja a szólásszabadság, az emberi jogok, a demokratikus jogállam és a közérdek leépülését. Az indexes kollégáink munkájának ellehetetlenítése egy olyan határhelyzet, ami rá kell ébressze a tájékozódni vágyó embereket arra, hogy amennyiben nem zárjuk sorainkat, végképp elfelejthetjük azokat a mondatokat, amelyeknek a végén kérdőjel van.”

Zárásképpen a Tranindex üzen az Index csapatának: “Büszkék vagyunk rátok, az emberi és szakmai tartásotokra, és bízunk abban, hogy lesz még Index, ha más néven is! a Transindex szerkesztősége

Nos kedves magyarországi újságírók tessék felkötni a gatyátokat, mert ez nem a Népszava írta, nem is a Balramagyar vagy a Hír Hugó hanem Erdély vezető hír portálja a Transindex. Magyarok ébresztő, Erdélyi testvéreinknek már le esett a 20 fillér, mi van hazánkban. Itt az idő! Nekünk is ébredni kell!

A propaganda média nem fog beszámolni sem az Index-botrányról, sem pedig az erdélyi magyarok tisztességes kiállásáról, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, a határon túli magyarok kristály tisztán látják, mi folyik itt Magyarországon!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

Mond el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here