Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Közös levélben fordult az Európai Unió illetékes szervéhez, firenzei székhelyű Médiapluralizmus és Médiaszabadság Központhoz (CMPF) az MSZP pártelnöke és EP-képviselője a magyar médiahelyzet miatt.

Tóth Bertalan és Ujhelyi István a szervezetnek írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Index.hu hírportál körül kialakult – és a szerkesztőség egységes felmondását eredményező – gazdasági-, illetve politikai nyomás egyértelműen bizonyítja a magyarországi független sajtó súlyosan veszélyeztetett helyzetét.

A szocialista politikusok arra kérték az uniós intézményt, hogy lehetőség szerint készítsenek friss átfogó jelentést a magyar médiapiacról és annak befolyásoltságáról annak érdekében, hogy az uniós döntéshozók világos képet kapjanak a magyarországi nyilvánosság helyzetéről és egyértelmű kormányzati kontrolljáról.

Tóth Bertalan és Ujhelyi István emlékeztettek arra, hogy a CMPF rendszeresen monitorozza a sajtóviszonyokat a tagállamokban, legutóbb a fideszes médiaholding létrehozása kapcsán készítettek jelentést az Európai Bizottság felkérésére.

Ebben megállapították, a magyar médiaszabadság helyzete folyamatosan romlik, a kormányzati segítséggel és kontrollal létrejött központi médiaalapítvány pedig kifejezetten veszélyes a sajtó szabadságára és sokszínűségére.

Az MSZP politikusai leszögezték, hogy az Európai Uniónak végre érdemi válaszokat kell adnia a tagállamokban tapasztalt médiapiaci beavatkozásokra, ezért szorosabb koordinációt javasolnak a kapcsolódó intézmények között.

Tóth Bertalan és Ujhelyi István hangsúlyozták, hogy a megfelelő válaszlépésekhez a tagállami médiaviszonyok pontos és részletes feltárására van szükség, ezért szorgalmazzák ennek aktuális elvégzését a firenzei intézménynél, amely – mint írják – hasznos mankó lesz az Orbán-kormány egyéb jogsértő tetteinek uniós jogállami mechanizmusához is.

„A fideszes hatalom erkölcsi és törvényi korlátok nélkül veri szét a független nyilvánosságot Magyarországon: gazdasági és politikai eszközöktől sem riadnak vissza a kritikus hangok elhallgattatása érdekében.

A legolvasottabb printlap, a Népszabadság példátlan kivégzése után most a legolvasottabb online portál, az Index.hu került sorra. A független és kritikus újságírókkal való mindenkori szolidaritásunk és a médiapluralizmus iránti megingathatatlan elkötelezettségünk miatt szorgalmazzuk az európai lépéseket az ügyben” – írták levelükben az MSZP politikusai.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here