Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Természetesen Fideszéknek semmi köze, semmihez sem. De amihez van közük abban is hazdgálnak egy sort.

Miközben a kormány hivatalosan nem kommentálja magántulajdonban lévő médiumok belső ügyeit, a Fidesz az Európai Néppárt tagjainak egy belső levélben mondta el a véleményét az ügyről. A levelet a brüsszeli Politico tette közzé, ebben az egyoldalas szövegben is egy magáncég belső ügyeire hivatkoznak.

„A magyar ellenzék tévesen hivatkozik a magyar kormány politikai beavatkozására. Valójában az események egy magánvállalkozás üzleti ügyeinek következtében alakultak így, és a magyar kormány tartózkodik attól, hogy ilyen ügyeket kommentáljon” – áll a levélben.

A történtek a kormány szerint úgy zajlottak, hogy Dull Szabolcs főszerkesztőt a tulajdonosi oldalról az igazgatóság elnöke azért távolította el az igazgatóságból, mert „üzleti titkokat szivárogtatott ki egy versenytárs online portálnak”, ezért megrendült benne a bizalom.

Egy hónappal később kezdeményezték a menesztését, emiatt több mint 80 alkalmazott is felmondott, „ami jelentős figyelmet vont magára, és az ellenzék azt állítja, hogy az események politikai beavatkozás hatására történtek”.

A továbbiakban a levél „megalapozatlan állításokról” ír, mondván a „magáncégek szabadon működnek Magyarországon”, az üzleti döntéseik pedig a saját felelősségük.

Magyarázatképp azt is írják, hogy az Index esetében a jövőbeni működéséről folytatott belső vita alakult ki, és ez vezetett a vezetőségi döntésekhez. „A magántulajdonban lévő online hírportál főszerkesztőjének menesztése egy belső döntés volt, amely kizárólag a cég vezetőségét érintette” – írják, és erre hivatkozva hangsúlyozzák, hogy a kormány nem kíván ilyen ügyeket kommentálni, miközben az ellenzék persze ezt is arra használja fel, hogy a kormányt vádolja politikai beavatkozással.

Persze Fideszék levele jótékonyan hallgat arról, hogy az index teljes pénzügyei ki lettek korában szervezve és a bevételeket az Indamédia nevű cég biztosítja, ami igazai fekete öves Fidesznyik tulajdonol.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here