Orbán Viktor ma nagyon formában volt a Kossuth rádióban. A szokásos pénteki néphülyítése során azt a mondatott bírta bele biflázni az éterbe: a magyar egészségügy Európa egyik legjobbja. Azt nyilván tudósok fogják vizsgálják, hogy riporter, hogy hogy nem röhögőt fel.

Sok helyütt megindult a második hullám, sok helyen romlik a helyzet, a „magyar védekezés azonban bevált, ha tartjuk azt, amit eddig, nem lesz baj” – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban péntek reggel, majd tette egy olyan kijelentést, ami után tudományos fekete lyuk, hogy a műsorvezető, hogy hogy nem röhögött fel hangosan:

“Ma Magyarországon minden megvan, ami a védekezéshez kell. Szerinte a magyar egészségügy, amiről folyamatosan lekezelően beszélünk, bebizonyította, Európa egyik legjobb egészségügyi rendszere.” – fejtette ki Orbán.

Bár Orbán győzelmi jelentését, a haverja Matocsy György által vezetett jegybank cáfolta a napokban. Ugyanis a Magyar Nemzeti Bank napokban publikált értékelése szerint  a magyar egészségügy az egyik legrosszabbul teljesítő egészségügyi rendszer Európában. Az ágazat szakértői reálisnak tartják az MNB felmérését és azonnali pénzügyi és strukturális átalakítást sürgetnek az egészségügyben.

Orbánt az sem zavarta, hogy a szakemberek romló foglalkoztatottsági mutatókról számolnak be: A munkanélküliségi mutatókról a kormányfő azt mondta, többen dolgoznak most júniusban, mint januárban. „Kell még néhány hét, de teljesíteni fogjuk, amit vállaltunk”, vagyis annyi munkahelyet teremtenek, amennyit a vírus tönkretett. „Nagyon közel vagyunk.”- fejtette ki a péntek reggeli néphülyítésében Orbán.

Maradjunk annyiban nagy lendületben volt az öreg móka mesterünk, csak kár hogy ő nem egy humorista, hanem Magyarország miniszterelnöke.

 

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here