Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Sajnos a csalók változatos módszerekkel próbálkoznak, hogy pénzt szerezzenek a főként idősebb áldozataiktól.

Az utcán, de még otthon sem árt elővigyázatosnak lenni, hiszen bármikor visszaélhetnek a jóhiszeműséggel, és akár súlyos pénzösszegeket is kicsalhatnak azoktól, akik nem elég körültekintőek. Erre hívja fel a figyelmet a rendőrség, hogy minél kevesebb áldozata legyen a bűnözőknek.

A trükkös lopások olyan különböző módszerekkel elkövetett bűncselekmények, melyeknél a tettesek jellemzően az időskorú embereket saját otthonaikban megtévesztéssel károsítják meg. Az ilyen csalók a végsőkig kihasználják a szépkorú sértettek életkorát, az ebből fakadó testi  állapotukat, hiszékenységüket és jóindulatukat.

Gyakran járják a vidéket házaló árusok és iparosok, vagy magukat annak kiadó személyek, akik olcsó, de általában nem megfelelő minőségű termékkel – ágynemű, edények, egészségügyi termékek –, valamint dunyha- vagy hagyatékfelvásárlási ürüggyel, javítási, szerelési ajánlattal próbálják megkárosítani az embereket. A vásárlók, megrendelők az esetek nagy részében garancia nélküli, használhatatlan, silány minőségű termékeket, szolgáltatásokat kapnak.

Az elkövetők rugalmasak, és rendkívül gyorsan alkalmazkodnak egy adott szituációhoz. Minden esetben egy cél vezérli őket, a sértett értékeinek, pénzének megszerzése. Hirtelen és hihetetlenül sok információt zúdítanak az idős emberre, elterelve annak figyelmét, vagy – egy kilátásba helyezett haszon reményében – elaltatva gyanakvását, bizalmatlanságát.

A tettesek által alkalmazott módszer lényege, hogy amíg valami hihető ürügy címén beszélgetés kezdődik, kifigyelik, hogy mennyi pénz van a sértettnél, honnan veszi azt elő, feltérképezik a lakást, mozdítható értékeket keresve.

Közben persze észrevétlenül ki is kérdezik a mit sem sejtő embert anyagi helyzetéről, családi állapotáról, és minden olyan körülményről, melyek ismeretében egy bűncselekmény a későbbiek során könnyebben kivitelezhető.

A módszerek tehát roppant változatosak, ám kellő körültekintéssel az áldozattá válás elkerülhető. A rendőrség arra kér mindenkit, hogy ne higgyen a megtévesztő ígéreteknek, ne engedjen illetéktelent az otthonába.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here