Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz megint beszállna az internetbe, ezúttal nem az adóztatás, hanem a cenzúra lehet a céljuk. Olyan törvényt hoznának létre, amivel megmondhatnák, ki lehet fent a Facebookon – írta Stummer János (Jobbik).

Most, hogy kinyírták az Indexet is, jön is a következő: Péterfalvi Attila Facebook-törvényt akar. Azt akarja, hogy a magyar hatóságok felülbírálhassák a Facebook profil-letiltási gyakorlatát – közölte Stummer János jobbikos parlamenti képviselő.

Péterfalvi úr szerint az lenne a legjobb, ha a Karmelitában írnának egy törvényt, ami alapján felállítanának szigorúan megbízható elvtársakból egy testületet, ami majd eldönti, ki lehet fent a Facebookon és ki nem – írta Stummer.

A képviselő szerint Péterfalvi Attila valójában arra kéri a kormányt, alkosson jogszabályt, ami alapján ő maga védelmébe veszi a szólás szabadságát. Péterfalvi Attila annak adna pallost a kezébe, aki törvénygyárrá silányította a parlamentet, aki foglyul ejtette a magyar államot, aki köztársaság helyett részvénytársaságot épített a hazájából – írta a jobbikos politikus.

Az Indexnél későn mentünk az utcára. Most időben kell érezniük az ellenállást, különben ezt a fórumot is elveszítjük. Nem győzhetnek.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here