Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Zivatarok érkeznek több hullámban Magyarországra. Keddre első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: kedden a nap első felében az ország nagy részén átmeneti szünet után délután ismét zivatarokra kell számítani (a legkisebb eséllyel a Tiszántúlon). Ekkor heves zivatarok is lehetnek óránkénti 90 kilométeresnél is erősebb széllökésekkel, nagyobb szemű jéggel és felhőszakadással.

Gócokban 30-50 milliméternyi, néhol esetleg ennél is több eső hullhat.

Zivatarveszély miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére, míg a többi megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Emellett Budapestre, továbbá Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 21 Celsius-fok között valószínű. Napközben 22-34 fokig melegszik fel a levegő, északnyugaton lesz hűvösebb.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here