Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Meg kell védeni a közalkalmazotti státuszt, amely ellen a Fidesz „háborút indított” – jelentette ki Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus azt állítja, huszonötezer embernek okozott létbizonytalanságot az, hogy a kulturális dolgozókat kivették a közalkalmazotti státuszból és nem történt meg a jelentős bérnövekedés sem. Az érintettektől ráadásul elvették azt a biztosítást, amely állami munkavállalóként járt volna neki – tette hozzá.

A még mindig rendezetlen szabályozás azt okozza, hogy „rengeteg” munkavállaló köt kulturális intézményekben, köztük közgyűjteményekben úgy munkaszerződést, hogy nem tudja, mi áll benne.

A munkáltató sem tudja, hogy mit írhat bele a szerződésbe, hiszen bármikor megjelenhet egy azzal ellentétes állami szabályozás – tette hozzá Ungár Péter. „Több mint huszonötezer ember van egzisztenciálisan teljesen értelmezhetetlen helyzetben” – fogalmazott.

Nem állnak rendelkezésre azok a források, amelyekkel jelentősen emelhetnék a béreket – mondta, megjegyezve, hogy a kormány korábban azt közölte, e változás révén lehet majd bértömeget növelni és differenciálni a béreket.

Ungár Péter hangsúlyozta: az LMP mindent megtesz azért, hogy a közalkalmazotti státusz megmaradjon Magyarországon, hiszen ez egy több mint kétszáz éves magyar vívmány.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here