Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki még idén januárjában Rácz Zsófiát, már a kinevezése is botrányosra sikeredett. Most egy durva beismerő vallomását tett. 

Már több, mint fél éve tölti be a fiatalokért felelős államtitkár a hivatalát, már a kinevezése is botrányosra sikeredett: a 22 éves Rácz diploma nélkül lett fontos állami vezető. Ez az akkor hatályos törvények szerint nem lett volna lehetséges. Így egy tollvonással átírták a paragrafusokat.

Azonban az államtitkár hiába kapta Fidesztől feladatul a fiatalok megszólítását, az ifjú politikus palánta örökölte az elődei legrosszabb tulajdonságait: hiába kértek tőle fa üggetlen hírforrások interjút, ő nem állt mikrofon elé.

Tegnap végig pörgött a Neten, hogy az ifi Orbánista megszólalt az RTL Klub kameráinak, azonban egyetlen portál sem szúrta ki, hogy Rácz Zsófia durván elszólta magát és a kamerába mondott egy beismerő vallomást.

A 22 éves államtitkár azt, hogy nem nyilatkozik független médiumoknak úgy indokolta: azt az elvet vallom, hogy akkor nyilatkozok, akkor beszélek valamiről, miután már valamit letettem az asztalra. Jelenleg még a munkafázis zajlik.

 

Majd kvázi megszakította az interjút. Nos, akkor egy picit értelmezzük, amit mondott: magyarul beismerte, hogy annak ellenére, hogy fél éve markolja fel a milliós fizetését, még nincsen semmi olyan eredménye, amiről érdemes lenne beszámolni.

Már csak egy kérdés maradt: akkor mi nyavajáért kapott eddig cirka 10 millió forintot a 22 éves Fidesz palánta, ha egy nyamvadt kis eredményt se tud belebiflázni az RTL kameráiba?

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here