Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megjelent az idei tanévre vonatkozó Emmi-rendelet. Ezt normál esetben hónapokkal korábban kiadják, de most eddig kellett várni rá.

Megjelent az új Magyar Közlönyben a 2020/2021-es tanévre vonatkozó kormányrendelet. Ennek legfontosabb része, hogy a kormány normál tanrenddel számol. Ez aszt jelenti, hogy szeptember 1-től minden gyermeknek be kell menni az iskolába.

A tavaszi vírushelyzet miatt digitális oktatást vezettek be, ezúttal viszont nem erre kell készülni. Ezt az tárca korábban azzal magyarázta, hogy a jelenlegi a járványhelyzet nem indokolja, hogy a digitális oktatással helyettesítsék a hagyományos tanítást.

Az Emmi-rendelet szerint az első tanítási nap idén szeptember 1., kedd, az utolsó pedig 2021. június 15., kedd. A tanítási napok száma százhetvenkilenc nap. A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban ez százhetvenhét, gimnáziumban és szakiskolában pedig százhetvennyolc lesz.

A rendeletben arról is írnak, hogy a tanítási év első féléve 2021. január 22-ig tart.

A szünetekben sem lesz változás: az őszi szünet kezdete október 22-re (csütörtökre) esik, és november 2-ig (hétfőig) tart. A téli szünet december 18-tól 2021. január 4-ig,
a tavaszi pedig 2021. március 31-től 2021. április 7-ig.

A rendelet alapján az érettségi vizsgákat is ugyanúgy/ugyanakkor bonyolítják majd az intézmények. A jövő évi írásbeli érettségi első napja május 3., 9 óra, a diákok ekkor magyar nyelvből és irodalomból adnak majd számot a tudásukról. Az írásbeli utolsó napja május 25. 8 óra, ez az olasz nyelv vizsganapja.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban azt is közölte, hogy az iskolák intézkedési protokollt kapnak az őszi tanévkezdésre, azt ugyanakkor még nem tudni, mikor. A Pedagógusok Szakszervezete szerint már most is késésben vannak.

A hvg.hu hétfőn írta meg, hogy az iskolák több forgatókönyvön is gondolkodnak a következő tanévre, de ehhez még egyelőre nem kaptak támpontokat.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here