Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Maszkot és fertőtlenítőt halmoztak fel, negatív tesztre kötelezik a kórházból visszatérőket és kialakították az elkülönített helyiségeket – a fővárosi idősotthonok már vírusüzemmódban működnek, számol be a Népszava arról, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros, hogyan készült fel a járvány második hullámára

A fővárosi idősotthonokban a járvány, illetve az ehhez kapcsolódóan elrendelt felvételi zárlat miatt 10-15 százalékkal csökkent a gondozottak száma. A városvezetés pedig nem is ír elő létszámfeltöltési kötelezettséget, hogy mindenütt kialakíthassák a betegek elkülönítését szolgáló izolációs szobákat – válaszolta a Népszava kérdésére Gy. Németh Erzsébet (DK) főpolgármester-helyettes.

Az idősotthonok működéséért is felelős várospolitikus szerint minden intézményben két hétre elegendő fertőtlenítőszer-, illetve a védőeszköz-készletet halmoztak fel, szigorúan szabályozták a látogatás rendjét, ezenfelül előírták, hogy kórházból csak negatív vírusteszttel vehető vissza lakó. – Ez már hónapok óta így van, de a kórházak még mindig megpróbálkoznak enélkül visszaszállítani a gondozottakat. A napokban is előfordult, hogy az idősotthon kapujából kellett visszafordítani a mentőautót – tette hozzá Gy. Németh Erzsébet.

Ezekre az intézkedésekre Karácsony Gergely főpolgármester is kitért hétfői Facebook-posztjában, amelyben a járvány második hullámára való felkészülésről írt. Szerinte a védekezésnek és a felkészülésnek a kórházi fertőzések megakadályozása a kulcspontja, enélkül az eredmény legalábbis kétséges.

A főpolgármester a hivatalos adatokra hivatkozva állítja, hogy a fertőzöttek nagyjából egyharmada kórházban kapta el a vírust, az áldozatok közel fele ott szerzett fertőzés miatt hunyt el koronavírusban.

A fővárosi fenntartású intézményekben több olyan esetet is dokumentáltak, amikor idős beteg a főváros által biztosított koronavírus-teszten negatív eredményt produkált, vagyis nem volt fertőzött. Ám aztán más betegség miatt kórházba került, ott pedig elkapta a vírust és ez okozta a halálát.

Karácsony most tájékoztatást kért Kásler Miklós egészségügyi minisztertől és Müller Cecília országos tisztifőorvostól arról, hogy mit tesz a kormány a kórházi fertőzések megakadályozásáért.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here