Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Romániában ismét csúcsot döntött az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek, valamint a 24 óra alatt bekövetkezett halálesetek száma. Horvátországban is rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma – derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy „vörös listára” helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára. 

Romániában a stratégiai kommunikációs törzs csütörtöki összesítése szerint az utóbbi 24 órában újabb 1454 (!!!) embernél mutatták ki a fertőzést, ami húsz százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A járvány terjedése a napi esetszám néhány napos stagnálását követően kezdett ismét gyorsulni.

Az ismert aktív esetek száma meghaladja a 32 ezret, a kórházban ápolt betegek száma 7437-re emelkedett. A súlyos esetek száma valamelyest csökkent, de ez feltehetően az elhalálozási rekordnak tulajdonítható: csütörtökön 478 koronavírusos beteget ápoltak az intenzív terápián.

Romániában több mint 20 ezer fertőzésgyanús ember várja jelenleg otthoni karanténban a betegség lappangási idejének elteltét.

Horvátországban a testület jelentése szerint szerdán 180-nal nőtt, és elérte az 6050-et az eddig megfertőzöttek száma. Egy új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 161-re emelkedett. A betegek közül 115-en vannak kórházban, közülük tízen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 811.

A legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, a Pag szigeti Zrcen, Vodicen és Makarskában, új eseteket regisztráltak ugyanakkor Vir szigetén is.

Szlovéniában harmadik napja nő az új esetek száma. A behurcolt fertőzések többsége Horvátországból származik. Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó szakbizottságának vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: javasolni fogja a kabinetnek, hogy szigorítson a határátlépési feltételeken, és a Horvátországból érkezők számára rendeljen el kéthetes karantént, valamint tegye kötelezővé a PCR-tesztet.

Több ország, köztük Ausztria, Olaszország, Csehország és Szlovénia is jelezte Zágrábnak, hogy több fiatal tért vissza úgy horvátországi nyaralásáról, hogy megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal. Csütörtöktől Olaszország is szigorított a beutazási feltételeken: a Horvátországból érkezők számára kötelezővé tette a koronavírus-tesztet.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here