Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az első negyedévhez viszonyított zsugorodás 14,5% volt. Mind az éves, mint a negyedéves index történelmi rekordot jelent, amióta a magyar gazdaság teljesítményét negyedéves frekvencián mérik, sosem zuhant ekkorát a teljesítménye. A mai adat azt is jelenti, hogy Magyarország technikai recesszióba került, hiszen két egymást követő negyedévben csökkent a GDP-je- írja a portfolio nevű szakportál

Az ország GDP-je 2020 II. negyedévében a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hozzátették, hogy a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent a GDP.

A gazdasági visszaesést elsősorban az magyarázza, hogy a járvány elleni védekezés drasztikusan visszavetette a gazdasági aktivitást. Az állam korlátozó lépéseket vezetett be a vírus terjedésének lassítása érdekében, az emberek pedig racionális óvatosságból változtattak a magatartásukon. A második negyedévet még kiemelten sújtotta a kínálati sokk is, vagyis hogy az ellátási láncok megszakadásával a termelés ideiglenesen ellehetetlenült.

A koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet hatására a legtöbb nemzetgazdasági ág termelése visszaesett, a szolgáltatások és az ipar egyaránt nagymértékben hozzájárultak a gazdasági teljesítmény alakulásához.

Ennek megfelelően az ipari termelés volumene a második negyedévben 25%-kal esett, a GDP-adatot látva feltételezhetjük, hogy hozzáadott érték alapon  sem volt lényegesen eltérő a csökkenés.

Az építőipar – bár kevésbé volt közvetlenül kitéve a járvány hatásainak – szintén 10% feletti volumencsökkenést produkált az előző negyedhez képest. A termelő szektoroknál is jobban megsínylették a válságot azok a szolgáltató ágazatok, amelyeknél a személyes kapcsolattartás elengedhetetlen volt, vagy a szolgáltatás igénybevétele önmagában sok emberrel való kapcsolatot jelent. Így az idegenforgalmi, vendéglátó, rendezvényszervezői tevékenységek a járvány mélypontján szinte teljesen megszűntek az országban, de nagy veszteséget szenvedett el a kiskereskedelmi szektor is.

Ami jó hír, hogy a második negyedéven belüli növekedési mintázat már mutatja, hogy innentől a magyar gazdaság útja felfelé vezet. Korábban még sosem láthattunk olyat, hogy egy külső sokkhatás ennyire súlyos, de ennyire rövid ideig tartó nyomot hagyjon a gazdaságon.

A márciusban már kis mértékben ható koronavírus-sokk áprilisban drámai erővel ütött be, és azonnal megpecsételte a teljes második negyedéves teljesítményt. Ezután tulajdonképpen a teljes időszak folyamán gyorsan javuló gazdasági aktivitás volt a jellemző, de annyira mély szintről, hogy összességében még ezen hónapok teljesítménye is elmarad a válság előtt látott szintektől.

A havi részadatok azonban egyelőre V-alakú kilábalást ígérnek, hiszen az ipar és az építőipar teljesítménye lendületesen javult április után, és a kiskereskedelmi forgalom korrekciója is látványos volt.

Az adatra reagálva a Pénzügyminisztérium közleménye azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság ellenállóbbnak bizonyult az Európai Unió átlagánál. Az Eurostat gyorsbecslésére hivatkozva azt írták, hogy a második negyedévben a tagállamok gazdaságai átlagosan 14,4 százalékkal csökkentek.

Ugyanakkor a Portfólió emlékzetetett arra, hogy a visszaesésre vonatkozó előzetes várakozások konszenzusa -10,7 százalék volt, vagyis a várakozásoknál nagyobb volt a gazdasági teljesítmény zuhanása. Varga Mihály pénzügyminiszter is „csak” 10 százalékos visszaesésre számított.

Mindenesetre 2020-ban éves átlagban mindenképpen visszaesést fog produkálni a magyar gazdaság. A vártnál gyengébb mai adat mellett még inkább irreálisnak látszik az MNB 0,3-2% százalékos GDP-növekedésről szóló prognózisa.

Az első fél évben 5,8%-os volt a visszaesés, és éves alapon még a 3. negyedév is biztosan csökkenést fog hozni. Ezt pedig már az utolsó negyedév esetleges száguldása sem tudja annyira javítani, hogy az év egészét növekedésbe rántsa át. A nagy bizonytalanság mellett most a 3% körüli éves átlagos gazdasági visszaesés látszik a „reálisan optimista” forgatókönyvnek 2020-ra, de ebben erős lefelé mutató kockázatok látszanak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here