Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma este már biztos nem fogja Orbán Viktor köpködni a szotyolát a felcsúti arénában, ugyanis elhalasztották a bajnoki mérkőzést, amit az Orbán Viktor által alapított felcsúti akadémia csapata játszott volna, mivel kiderült, hogy az egyik játékosuk elkapta a koronavírust.

A Puskás Akadémia FC keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a csapat Budapest Honvéd FC elleni, vasárnapi (mai) NB I-es mérkőzését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elhalasztotta – írja az MTI.

A felcsúti találkozót az OTP Bank Liga első fordulójának keretében vasárnap 19 órától játszották volna, ám – az MLSZ honlapjának közleménye szerint – csak akkor kerül rá sor, amikor biztonságosan meg lehet rendezni. A Puskás FC Kft. egyoldalú halasztási kérelme után az új időpontot az MLSZ versenybizottsága tűzi majd ki.

Komoly kritika éri az Orbán-kormány járványvédekezését, ugyanis tömeg rendezvényeket nem lehet tartani, de ezalól kivételt képeznek a foci események.

Ahogy a Hír Hugó is megírta emiatt ált bele Fideszékbe az ismert zenész, Majoros Péter azaz Majka is, hogy kettős mérce van: foci az mehet, de a zenei koncertek be vannak tiltva a koronavírus miatt és ez így nincs rendben.

Majd jött a Fidesz egyik főokoskája Gulyás Gergely, hogy rögtön meg is magyarázza, hogy miért van rendben egy hatalmas több ezres sport esemény és miért nincs egy pár száz fős koncert:

A koncerteken isznak, a meccseken nem – ezzel indokolta Gulyás Gergely, hogy miért esnek eltérő szabályozás alá a zenei és a sportrendezvények. Majd hozzátette: “Van egy nagy különbség a focimeccs és a zenés rendezvények között: az alkoholfogyasztás, így pedig kevéssé tartják meg a távolságot az emberek a rendezvényeken.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here