Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Rabosította a rendőrség a Mi Hazánk nevű Fidesz-báb párt politikusát, Novák Elődöt, erről ő maga számolt be Facebookon.

Novák Előd Facebook-oldalán büszkélkedett el, hogy a közismert emberjogi szimbólum,  a szivárványos zászló eltávolítása miatt 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyel gyanúsítja a rendőrség. Mint írta: a rendőrök éjszaka házkutatást tartottak nála. Rabosították, DNS-mintát és ujjlenyomatot vettek tőle.

Novák Előd most Újbudán szedte le a szivárványos zászlót, ám nem ez volt az első esett, amikor megrongálta az ismert emberjogi szimbólumot, egy héten belül ez már a második ilyen akciója.

A Fidesz báb párt politikusa úgy vélekedik posztjában , hogy azok ellen kellene eljárást indítani garázdaságért, akik kitűzték az emberjogi szimbólumot.

Novák Előd a fenti rendőrségi ügyével hatalmas szimpátiát vívott ki a Fidesz közeli médiában. Szentesi-Zöldi Lászlótól Bayer Zsoltig többen kiálltak Novák mellett, sőt gyűjtésbe is kezdtek, hogy kifizessék az esetleges bírságot.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here