Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szó szerint kezdi levenni a lábáról a Fideszt a koronavírus járvány: szinte óránként jelenti be valamelyik Fideszes vezető, hogy karanténba kényszerül.

Most a Pest megyei Dunakeszi fideszes polgármester Dióssi Csaba a Facebook-oldalán jelentette be, hogy egy olyan magánrendezvényen vett részt, amin egy koronavírus-beteg is ott volt.

Mint fogalmazott, augusztus 19-én részt vettem egy olyan magánrendezvényen, amelynek néhány vendégéről az esemény után kiderült, hogy koronavírus fertőzöttek. Teljesen tünetmentes vagyok, de természetesen követem a járványügyi hatóság utasításait.- majd bejelentette, hogy karanténba vonul.

Az elmúlt két napban tovább hét vezető fideszes politikus  került karanténban, Hollik Istvánról, a a Fidesz kommunikációs igazgatójáról ki is derült, valóban megkapta a COVID-19-et

Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, hogy Hollik saját maga jelentette be Facebookon, hogy elkapta a járvány.  A politikus saját bevallása szerint nem járt külföldön, és minden járványügyi rendelkezést betartott, nem lehet tudni, hogy hol kapta el a fertőzést.

Hollik fertőzöttsége miatt további öt Fidesz vezető kényszerül karanténba: Kovács Zoltán és Dömötör Csaba államtitkár, valamint Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is otthoni karanténban tartózkodik.

Még tegnap vonult karanténba  Gulyás Gergely Minszterelnökséget vezető miniszter és helyettese, valamint Orbán Balázs miniszterhelyettes. Az érintettek első tesztjei negatívak lettek. Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn találkozott egy később koronavírusosnak bizonyult személlyel, ugyancsak karanténba vonult, és az első teszt nem mutatott ki nála fertőzést.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here