Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István megfertőződött a koronavírussal. Valószínűleg ez magyarázza azt, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és helyettese, Orbán Balázs is hatósági karanténba került, mivel néhány nappal ezelőtt közös találkozón vettek részt Hollikkal.

Hollik István szervezőbizottsági tag volt a Tranzit rendezvényen, így nyilvánvalóan az ő fertőzöttsége miatt halasztották el a rendezvényt. A kommunikációs igazgató Facebook-posztban tudatta a fertőzöttségét. Mint írja, rosszul érezte magát, ezért tesztet végeztetett.

Miután a teszt pozitív lett, karanténba vonult. Minden programját levonták, de a múlt szombati, részvételével zajlott magánrendezvényen jelen lévő kontaktjainak is hatósági karanténba kell vonulniuk, míg meg nem bizonyosodnak egészségességükről.

Minthogy Hollik saját bevallása szerint nem járt külföldön, és minden járványügyi rendelkezést betartott, nem lehet tudni, hogy hol kapta el a fertőzést. Mindez a közösségi fertőződés fokozódó kockázatára utal, amit az utóbbi napokban meredeken emelkedő esetszámok is mutatnak.

A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy tegnap, azaz Szerdán 70 fölötti új fertőzőről adott jelentést a kormányzati központ, már ez is kiugróan magasnak tűnt, mára  ez a szám még nagyobb lett:  91 fővel emelkedett Magyarországon az új megbetegedések száma. Joggal merül fel a kérdés: itt a második hullám?

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here