Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tóth József, az MSZP XIII. kerületi polgármestere Facebookon tette bejelentéséből kiderül, hogy polgármestersége alatt, 2002 óta már összesen 632 lakást építettek az embereknek. Sajnos Fideszék ilyen eredménnyel nem büszkélkedhetnek.

Tóth József, az MSZP XIII. kerületi polgármester Facebookon számolt be arról, hogy tegnap délelőtt tartották legújabb önkormányzati bérházuk bokrétaünnepségét a Jász utcában. A 35 lakásos, passzív technológiával épülő ház 100%-ban önkormányzati forrásból épül- szögezte le a polgármester

Az MSZP-s városvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy az országban egyedülálló módon, 2002 óta már összesen 632 bérlakást épített a XIII. kerületi önkormányzat. Az önkormányzati lakáspolitika egy fontos eleme a bérházépítés, de számos egyéb eleme is van, úgy mint a fecskelakás-rendszer, az épületfelújítások és a szanálás- jelentette ki Tóth

A polgármester azt is hozzá tette, hogy álláspontja szerint -ahogy fogalmazott-   „a lakáspolitika egy komplex rendszer, de mi hisszük, hogy nem szabad kizárólag a piacra bízni az emberek lakhatásának kérdését. Sok tennivaló van még, így folytatjuk tovább a munkát!”

Azt már mi tesszük hozzá, hogy borítékolható, hogy egyetlen fideszes kollégája sem tudja elmondani, hogy 600 lakást épített már az embereknek. Tóth polgármestersége jól mutatja, hogy lehet tenni Magyarországon is az emberekért, pusztán csak gerinc kérdése a dolog.

A propaganda média nem fog beszámolni az MSZP-s városvezető sikereiről, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy minél több ember lássa, igen is lehet politikát folytatni az emberekért!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here