Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Koronavírus-fertőzés miatt több hazai kórházban, többek között a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház több telephelyén és az egri Markhot Ferenc Kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el, Budapesten pedig a Szent János Kórházban és az idősotthonokban lépett életbe a korlátozás  – tájékoztatott az MTI.

Azonnali hatállyal látogatás tilalmat rendeltek el a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban szerda délelőtt – írta meg a Feol.hu. A lap szerint két, korábban más betegségből gyógyult beteg tesztje lett pozitív. Egyiküket haza, másikukat rehabilitációra készültek küldeni és a protokoll szerint koronavírustesztet végeztek rajtuk.

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház esetében úgy tájékoztattak a hivatalos közleményben, hogy csak az adott osztály osztályvezető főorvosa által kiadott rendkívüli látogatási engedéllyel lehet belépni, amely főként a kecskeméti Nyíri úti és Balaton utcai fekvőbeteg telephelyekre vonatkozik.

A szombattól érvényes új szabályok értelemében a látogatási tilalom visszavonásáig érvénye és ideje alatt súlyos, életveszélyes állapotú betegnél egy hozzátartozó, míg kiskorú beteg mellett egyik szülője vagy törvényes képviselője tartózkodhat, valamint az apás szülések is engedélyezettek. Ezen felül egyházi személlyel is lehet tartani a kapcsolatot, míg a rendelőintézet nyitvatartása változatlan.

Az emelkedő esetszámok miatt hasonló intézkedésre kényszerült a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház is, a kórház pénteken a honlapján tájékoztatott, hogy látogatási tilalmat rendeltek el több telephelyen, konkrétan a Szentpéteri kapui, a Semmelweis tagkórház és a Szent Ferenc tagkórház telephelyein.

Szintén szombattól az egri Markot Ferenc Kórházban is, a döntés visszavonásáig látogatási tilalmat rendeltek el, elsősorban az országosan növekedő koronavírus-fertőzöttek száma miatt. A tilalom értelmében egyetlen fekvőbetegosztályon sem fogadhatnak látogatókat, egyedül mindennap 14 és 15 óra között vihetnek a hozzátartozók csomagot, mely nem tartalmazhat romlandó élelmiszert.

Az országos esetszámok emelkedése miatt pénteken látogatási tilalmat léptetett életbe a budapesti Szent János Kórházban a kórház vezetése. Ezt a kommunikációs osztályuk közölte a 444 érdeklődésére.

A Fővárosi Közgyűlés tegnap arról döntött, hogy közel 400 millió forintos plusztámogatással segítik a szociális intézményeiket a vírus elleni küzdelemben; ma pedig a Fővárosi Operatív Törzs ülésén látogatási és kijárási tilalmat vezettek be több budapesti idősotthonban, „hiszen a törékeny egészségű idős emberek a leginkább veszélyeztetettek” – számolt be közösségi oldalán Karácsony Gergely, akinek ezen felül más mondanivalója is volt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here