A 444 egy cikkben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz-kedvenc zenész, Kovács Ákos 40 millás szerződést kötött az egyik állami céggel, majd ezután nyavalygónak titulálta azokat a zenésztársait, akik a koronavírus miatt elvesztették a bevételeiket.

A koronavírus-járvány sem tette tönkre az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. és a Fidesz-kedvenc zenész Kovács Ákos kapcsolatát: az állami cég idén is 40 millió forintos reklámszerződést kötött az előadó-művész Fehér Sólyom nevű vállalkozásával.

Az áprilisban létrejött megállapodás után már érthető, hogy Ákos miért szólta le a kieső bevételeik miatt panaszkodó zenészeket.

„Én arról nyavalyogjak, hogy nem dolgozok, miközben vannak közfeladatot ellátó emberek, rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók, akiknek ugyanúgy be kell menni az egyébként sokkal veszélyesebb munkahelyükre? (..)

Én nyafogjak, hogy nem mehetek fel a színpadra? Nem tartom ezt jó ízlésbe illeszthető dolognak, és egyáltalán nem tetszik, mikor a színpadi műfajok képviselői ez ügyben nyavalyognak,”- mondta a Tv2 Tények című műsorában június végén.

Bár nem tetszik neki a nyavalygás, Ákos is részese a zenészeket megsegítő kormányzati Raktárkoncert-programnak. Annak a programnak, aminek Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint az a célja, hogy segítsék a koronavírus-járvány és az elmaradt fesztiválok miatt nehéz helyzetbe került magyar könnyűzenei ipart- hívja fel a figyelmet a 444

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here