Több gazdasági szakportál is foglalkozik a magyar gazdaság brutális mértékű visszaesésével. A G7 egyenesen úgy fogalmaz: valószínűleg a második világháború óta nem látott léptékben esett vissza a magyar gazdasági teljesítmény.

A Portfólió.hu is történelminek nevezi a visszaesést elemzésében, megállapításuk szerint a 2008-2009-es világgazdasági válság időszakában sem láttunk olyan gyenge negyedévet a magyar gazdaságban, mint idén április és június között.

A Portfólió is és a G7 is felhívja a figyelmet, hogy a KSH most megjelent részletes GDP-adatai megerősítik az előzetes becslést: a bruttó hazai termék volumene (nyers adatok szerint) 13,6%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az elemzések kiemelik hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítményére kedvezőtlen hatást gyakorolt: az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor is kétszámjegyű visszaesést mutatott.

Bár a nyár már sokkal kedvezőbb számokat hozhat, hiszen erre az időszakra már kevésbé volt hatással a vírus, elkezdett felállni a padlóról a turizmus, erősödhetett az ipar és a szolgáltató szektor is. A koronavírus-járvány második (őszi/téli) hulláma azonban kifejezetten bizonytalanná teszi a kilátásokat- írja a Portfólió.

A Portfólió a  jelentős mértékű visszaesés okának azt látja, hogy a gazdaság csaknem minden szegmensét érintette a koronavírus-válság. Termelési oldalról nézve az ipar teljesítménye 20,1, ezen belül a feldolgozóiparé 21,7%-kal zsugorodott az előző év azonos időszakához mérten.

A legnagyobb visszaesés a művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás (27,1%), illetve a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ágakban (24,6%) volt.

Az emberek is megsínylik a gazdasági visszaesést,  a háztartások tényleges fogyasztása 8,6%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 8,4%-kal csökkent.

A legérdekesebb adat, hogy a kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 11,1%-kal csökkent. Részben erre az adatra utal a G7 cikkének már a címe is: az állam tétlenül nézte a GDP második negyedéves összezuhanását.

Majd a G7 az okokat firtató elemzésében le is vezeti, hogy az is látszik, hogy az állam nem tett igazán sokat, hogy ezt megállítsa: miközben a közösségi fogyasztás  0,6 százalékkal emelték a teljesítményt, addig az állam által az állampolgároknak juttatott szolgáltatások és támogatások 1,1 százalékkal csökkentették a GDP-t. Negyedéves alapon  ez 11,1 százalékos visszaeséssel ér fel. Összességében tehát nem nyújtott nagy segítséget az állam a gazdaságnak- véli a szakportál

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánék hibás gazdaság politikája is tehet arról, hogy brutális mértékben bezuhant a magyar gazdaság, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, nincs a helyzet magaslatán az Orbán bagázs.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here