Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tombol Magyarországon a keresztény demokrácia és ennek szellemében sorra vállnak el Fideszék. Most éppen Orbán Viktor legnagyobb haverja Mészáros Lőrinc, a felcsúti milliárdos jelentette be válását.

Házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla – közölte maga a Fidesz közeli üzletember és felesége az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A dokumentum szerint a házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg. Az eljáráshoz szükséges kérdésekben vita nélkül, egymást segítve, becsülve és tisztelve állapodtak meg – tették hozzá.

Az érintettek a válásuk részleteiről nem kívánnak nyilatkozni, és kérik a sajtó képviselőit magánéletük tiszteletben tartására – áll a közleményben.

A Váli-völgy fiataljainak támogatói rendezvényén még együtt jelentek meg, és Mészáros többek között a munka fontosságáról beszélt a közönségnek.

Nem ez az első esett, amikor éppen a kereszténydemokráciát serényen építgető Fideszéknél másképp alakul a holtodiglan. Legutóbb Rogán Antal és felesége vált el. Cecília asszony azóta már meg is házasodott.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here