A Hír Hugó már tegnap is beszámolt róla, hogy a távozó Indexesek által bejelentett új portál a Telex már egész biztos, hogy médiatörténelmet ír: soha egyetlen induló portálnak nem volt még ennyi támogatója.

Még az éjjel is özönlöttek a támogatók a távozó Indexes új lapjának az elindításra, ahogy megírtuk péntek este nyolc órakor lépték át a 10 ezres támogatói létszámot, ami elképesztő mód ma délelőtt 10 órakor már 15359 fő volt.

Mint írják, a pontosan tudják, hogy Telex beindítása egy nagyszabású terv, és hogy Magyarországon példa nélküli, olyasmi, amit ekkora méretben eddig soha senki nem csinált. Utalva az Indexre leszögezik, hogy a céljuk a Telex.hu-val az, hogy az olvasók visszakaphatják megszokott újságjukat, a megvalósításhoz pedig mindenkire kivétel nélkül szükségünk van, aki kicsit is egyetért.

A helyzet ugyanis az, hogy egy nagy szerkesztőség üzemeltetése irtó drága, havonta tízmilliókba kerül. A legnagyobb költséget a szerkesztőségi iroda bérlése, az újságírói munkához szükséges technikai felszerelések biztosítása, az újságírók, szerkesztők fizetése és a technikai feltételek (szerverek, hálózatok) megteremtése jelenti, hogy az újság üzembiztosan eljusson nagyon sok emberhez. Ezek az alkotórészek mind szükségesek ahhoz, hogy a Telexen tényleg minden fontos hírről be tudjunk számolni- írják.

Tegnap a Hír Hugó megkérdezett egy média piaci szakértőt, hogy szerinte hány támogatóra van szüksége a Telexnek, hogy egybe tudjon maradni az Index korábbi szerkesztősége? Elmondta, hogy egyben tudjon maradni ez a kb 100 fős szerkesztőség, tudjanak irodát bérelni, számítógépeket, infrastruktúrát szervert a becslései szerint olyan 50 és 70 ezer támogatóra lesz szükségük- vélekedett a szakértönk.

Hozzátette, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen, hiszen az Indexnek kb 1 milliós olvasói bázisa volt, aki ezek miatt az emberek miatt szerette azt a portált, amit ők csináltak, írtak képviseltek. Ennek az egymilliónak csupán 5-7 százaléka kell, hogy támogassa az új oldalt.

A Telex indulását itt tudod támogatni https://tamogatas.telex.hu/

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy a Telexes csapat milyen kezdeti sikereket ért el, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, kell a távozó Indexeseknek a segítség.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here