Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Közel egy hete tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak egyetemfoglalása, amellyel az intézmény alapítványi tulajdonba kerülése ellen tiltakoznak, ugyanis szerintük ezzel az átalakítással az Innovációs és Technológiai Minisztérium elvette az SZFE autonómiáját, és teret engedhet a kormány befolyásának.

A hét folyamán a hallgatók több tüntetést is szerveztek: szerdán és pénteken is volt demonstráció az egyetem Vas utcai épülete előtt, ezekben a percekben pedig  éppen több ezer ember vonul ki az utcára, hogy élőláncot alkosson Budapest belvárosán átívelően, az SZFE épületétől a Parlamentig, több felsőoktatási intézményt és az Magyar Tudományos Akadémia Duna-parti székházát is érintve

A Mérce szerint a délutáni órákban már bőven 10 ezer felett járt a tüntetők száma,
a Szabadság híd és az Erzsébet híd közötti rakpartrészen több ezer ember volt,közben a Mérce 4-5 ezerre tippeli a Kossuth téren összegyűltek számát, és ez így még mindig csak egy kis szelete a teljes élőláncnak,  ki lehet mondani, hogy tízezres nagyságrendű tüntetés zajlik/ zajlott  Budapesten az SZFE mellett.

Az élőláncos demonstráció célja az volt, hogy így juttassák el a petíciójukat az Egyetem épületéből a Parlamentig. Nagy üdvrivalgás és népdaléneklés fogadta a szervezők bejelentését, miszerint megérkezett az élőláncon keresztül a Parlamentre kitűzendő Charta Universitatis.

Az utolsó néhány száz méteren, a Magyar Tudományos Akadémia és a Parlament között már szó szerint hömpölygött a tömeg, és olyan sokan vették körbe a kézről kézre haladó chartát, mintha az minimum valamilyen nemzeti ereklye lenne.- írja a 444

A beszédből kiderült, hogy a Magna Charta Universitas ünnepélyesen kihirdeti azokat az alapjogokat, amelyek az egyetem függetlenségét hivatottak fenntartani.

„Az egyetemi autonómia évszázadok óta megkérdőjelezhetetlenül fontos és nélkülözhetetlen egyetemes érték, ami az európai kultúrában gyökerezik, és mint ilyen, a magyar jogállamiság és a demokratikus értékrendszer szerves részét képezi” – hangzott el.

Hangsúlyozták, a dokumentumba foglaltakkal eredetileg összhangban áll a magyarországi alaptörvény is, amelynek a szabadság és felelősség címet viselő része tartalmazza, hogy az ország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás függetlenségét, és a tanítás szabadságát is.

Az SZFE ügye augusztus utolsó napjaiban váltotta ki a hallgatók egységes tiltakozását, miután kiderült, hogy a kormány által az egyetem fölé emelt, a működtetői jogokat kizárólagosan gyakorló kuratórium – és vezetője Vidnyánszky Attila – gyakorlatilag teljhatalommal irányíthatja a jövőben az intézményt, amelynek minden autonómiáját ezáltal felszámolják.

Ezt követően több oktató is jelezte, hogy nem kíván tovább az intézménynél dolgozni, lemondott az SZFE gyakorlatilag teljes vezetése, a diákok pedig elbarikádozták (keresztülszalagozták) az épület bejáratát, és elfoglalták saját egyetemüket.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here