Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kevés sokkolóbb pillanat volt Kővágó Szilvia életében, mint amikor teljes nyugalomban felbontotta az elektromos művektől kapott borítékot, amelyben az 50 négyzetméteres lakására kiállított számla volt 1 058 549 forint értékben.

 

„Rettentően megijedtem és meglepődtem, amikor megláttam a számlát”
– kezdte feldúltan a nő.

Szilvia kálváriája akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy egy számlát állítása szerint önhibáján kívül nem fizetett be, mert elkeveredett valahol, és kikötötték a villanyóráját.

„Miután észleltem, hogy nincs áram a lakásban, kétségbeesetten telefonáltam az Elműnek. Közölték, hogy a fizetési hátralék miatt döntöttek az árammegvonás mellett. A probléma azonban orvosolható, ha befizetek 17 ezer forintot. Ezt megtettem, és lőn világosság az apró lakásban”
– idézte fel az elmúlt év végén történteket Szilvia.

„A visszakötéskor történhetett valami malőr, hiszen míg reggel 16 ezer kilowattórát mutatott a számláló, estére már 26 ezerre ugrott. Pár nappal később – épp az éves számlaleolvasáskor – viszont már 37 ezer volt. Nem sokkal ezután érkezett a végső csapás egy több mint egymilliós csekk formájában.”

Több panaszlevelet is írt, végül azt a választ kapta, hogy 20 ezer kilowattórát elengednek, a többit azonban – pontosan 500 ezer forintot –be kell fizetnie, ha nem akarja megint gyertyafénynél tölteni az estéit. Erre az összegre kapott részletfizetési kedvezményt. Ő azonban pontosan tudja, hogy nem hibázott, és szeretné, ha ezt az Elmű is elismerné. Tervei szerint egyelőre békés úton akarja rendezni az ügyét, ezért a békéltető testülethez fordult segítségért

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here