Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Fideszék azt hiszik nekik mindent lehet és ők a törvények felett állnak, még a járvány intézkedéseket sem kell betartaniuk. Mi is nem egy posztban írtunk róla, hogy Fidesz politikusok tesznek rá, hogy maszkot kellene hordaniuk.

Ma frakció ülést tartott a Fidesz, ahol Orbán Viktor leteremtette a járványügyi intézkedésre fittyet hányó Fidesz politikusokat. A miniszterelnök – a képviselők elmondása szerint – a járvány kapcsán szabálykövető magatartásra, hiteles viselkedésre hívta fel a kormánypárti honatyákat a frakcióülésen.

A parlamenti őszi ülésszak egyúttal a 2022-es választási kampányra való felkészülés kezdetét is jelenti. Az őszi ülésszak első napján, hétfőn a miniszterelnök felszólal napirend előtt – kormányzati források szerint ez derült ki ma délután a Fidesz-KDNP frakciószövetség szezonnyitó ülésén, ahol Orbán Viktor beszélt

Az parlament Felsőházi termében a zárt frakcióülésen a miniszterelnök a képviselőktől azt kérte, hogy „dolgozzanak”, és ismertette a koronavírus járvány elleni védekezés érdekében meghozott kormányzati döntéseket. Ezekről Orbán Viktor délután a Facebook oldalára feltett videóban tájékoztatta a nyilvánosságot.

Az ATV forrásai szerint a zárt frakcióülésen a miniszterelnök arra helyezte a hangsúlyt, hogy mindenki a legjobb tudása szerint dolgozzon a december 14-ig tartó őszi ülésszak alatt (és utána is). A koronavírus-járvány elleni kormányzati intézkedéseket mindenki tartsa be, ezeket s társadalom, az emberek előtt a szabálykövető viselkedés teszi még hitelesebbé.

Ebbe bele kell érteni a maszkviselést is – mondta egy magas rangú forrásunk, aki saját szavaival úgy fogalmazta meg a miniszterelnök üzenetének a lényegét, hogy ha valakin véletlenül nem lesz maszk, azt az ellenzéki oldalon „biztos, hogy kiszúrják”, és „szétszedik”, és azonnal nyilvánosságra is hozzák.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here