Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Panaszkodnak a biatorbágyi lakók, mert szerintük a fideszes vezetésű önkormányzat a megkérdezésük nélkül tervez megépíteni egy műfüves focipályát. A helyi ellenzék vitatja a beruházás és a terület megszerzésének jogosságát. Beadványukat tavasz óta nem bírálta el az illetékes hivatal. A fakivágások azonban megkezdődtek az érintett területen.

„Az emberek azért jöttek ide lakni, mert hogy ez egy nyugalmas, csendes környék – mondta a helyi H. Nagy Róbert, aki az utcában lakik. Egyike azoknak, akik féltik a környék békéjét.

„Itt vannak vaddisznók, őzek, minden este eljárnak ide a forráshoz. Őket nyilván nem tudja senki megkérdezni, és ők nem tudnak válaszolni, de a helyben lakók mindannyian nagyon fel vannak háborodva ennek az építkezésnek a kapcsán” – H. Nagy azt is hozzátette, hogy hiányolják, hogy a környezetvédelmi vizsgálatot, hogy mivel járna a beruházás.

Már a pályának otthont adó 422 millió forintos telek megvásárlásakor is balhék voltak a Pest megyei településen, ugyanis a fideszes polgármester a veszélyhelyzet miatti különleges jogrend alapján egy személyben döntött.

A döntés és a beruházás ellenzői, akik a későbbi képviselő-testületi ülés jogszerűségét is kétségbe vonták, törvényességi felülvizsgálatot kezdeményeztek a Pest Megyei Kormányhivatalnál még májusban.

Azóta nem született határozat ügyükben. Szerintük ha a hivatal mégsem találná jogszerűnek a polgármester eljárását, a megkezdett munka sem minősülne törvényesnek a futballpályára kijelölt területen.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy már Pest megyében is lázong a lakosság Fideszék dilettáns döntései miatt, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa nem kérnek már Fideszékből.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here