Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az orvoskamara alelnöke a 24.hu-nak adott interjút, melyből kiderül, hogy „egy Covid-osztályra vezényelt orvos 900 forintos gyorséttermi órabérért menti a betegek életét”

Két hét alatt annyi teendője lett az egészségügynek a koronavírussal kapcsolatban, mint tavasszal két hónap alatt. Nagy a nyomás, és egyre nagyobb lesz az egészségügyön
– nyilatkozta a 24.hu-nak Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara egyik alelnöke.

A kamara szerint óriási a teher az orvosokon, és több helyen már erőforrás-átcsoportosításra, sőt intézménybezárásra is szükség volt.

Az infektológiai osztályokra neurológusokat, pszichiátereket, de még fogorvosokat is rendelnek ki – mondta Álmos Péter a lapnak, kiemelve, hogy a tavaszi járványhelyzetben csak a sürgősségi és halaszthatatlan ellátás működött, az elektív, előre tervezhető ellátásokat drasztikusan vissza kellett venniük az intézményeknek, amiből adódóan több szabad kapacitással rendelkeztek.

Most viszont a kórházak teljes kapacitással működnek úgy, hogy közben érkeznek a covidos betegek is, és orvosi személyzetet kell átcsoportosítani. A kamarához eljutott olyan információ is, hogy az egyik egyetemi centrumban már 5-6 napig állnak bent a levett minták, mert nincs elég ember és eszköz azok elemzésére.

Álmos Péter szerint ráadásul nemcsak a vírus jelent veszélyt az egészségügyi dolgozókra nézve, hanem a stressz és a pszichés leterheltség is.

Álmos Péter a 24.hu lapnap elmondta azt is, hogy a MOK adatbázisából kiderül, hogy egy év alatt háromszáz 40 év alatti orvos lépett ki a kamarából. Két dolgot jelenthet, ha egy fiatal orvos megszünteti kamarai tagságát: elment az országból és külföldön praktizál, vagy maradt, de nem dolgozik már orvosként – tette hozzá.

A tavasszal kiépített többletkapacitás a második hullámra már nem áll rendelkezésre, és a nyár alatt több aneszteziológus, infektológus és egyéb orvos sem lett – fogalmazott az alelnök, hozzátéve, azt leszámítva, hogy vannak nagy számban lélegeztetőgépek, és a tudásunk is átfogóbb a vírusról, a helyzet az egészségügyben az első hullámhoz képest nem változott.

Álmos Péter szerint a helyzetet súlyosbítja az évtizedek óta megoldatlan bérfeszültség is: jelenleg egy Covid-osztályra vezényelt orvos 900 forintos gyorséttermi órabérért menti a betegek életét.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy míg Orbán emberei a jómódjukban az Adrián hajózgattak a járvány helyzetben, addig az egészségügyi dolgozok mennyiért mentik az emberi életek, ezért oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy ezt mindenki lássa.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here