Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán szerint nem mennek jól a dolgok az egészségügyben – csupán 10 év és egy világjárvány kellett a felismeréshez- írja Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője közleményében

Orbán Viktor a magyar egészségügyről: „Tehát nem akarom azt mondani, hogy a dolgok azok kényelmesen és elegánsan és jól fizetetten és nem tudom, hogy haladnak. Erről szó sincsen…”- emel ki az ellenzéki politikus Orbán szavait, majd hozzá teszi:

Gratulálunk a miniszterelnök úrnak ahhoz, hogy 10 év kormányzás után felismerte, hogy az „egészségügy nincs tökéletes állapotban”. Nem is kellett más ehhez a felismeréshez, mint egy pusztító világjárvány. Sajnálatos módon azonban egy egész országnak kell együtt élnie azokkal a súlyos következményekkel, amelyeket az okoz, hogy a kormányfőnek eddig nem volt ideje a magyar egészségügyi rendszerre, és csak most áll neki ismerkedni valósággal- szögezte le Bangóné

Az MSZP politikus kijelentette, hogy a miniszterelnöki megvilágosodást kövessék tettek! Ne az oligarchákra, propagandára és stadionokra költsenek százmilliárdokat, hanem növeljék meg az egészségügy költségvetését!

Az MSZP szerint az egészségügynek kiemelt prioritássá kell válnia, hiszen csak akkor biztosítható a gyógyulás esélye mindenki számára, ha van elegendő orvos, ápoló és eszköz, ha rendelkezésre áll a tisztességes fizetésre, a szükséges eszközök beszerzésére való pénz, és akkor, ha az ellátás szakszerű megszervezéséért önálló és kompetens kormánytag felel. Így lehet biztosítani a megfelelő és biztonságos ellátást mindenki számára- hangsúlyozta.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here