Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Idea intézet felmérése szerint a szavazók 78 százaléka szeretne közös listát, ugyanis nem látnak esélyt kormányváltásra, ha kettő listával indulnak a pártok. A Jobbik szavazóinak 64 százaléka vélekedik így, a Momentum támogatóinak pedig 59 százaléka támogatná inkább az ötletet.

Vasali Zoltán, az Idea elemzője az ATV Start című műsorában azt mondta: korábban volt egy olyan elemzés, ami a pártok közötti vándorlásokat vizsgálta. Ezáltal elmondhatják, hogy a mostani időszakban sok minden látszik az érintett szereplőkből, így a szavazók pártokhoz és a listákhoz való hozzáállása is változik.

Ugyan a választásokig nincs sok hátra, mégis idő kell ahhoz, hogy a Jobbik és a Momentum, ha közös munka mellett döntenek, együtt tudjanak dolgozni. Jövő tavaszra várható, hogy a kérdések döntő többségében a két ellenzéki párt kompromisszumra juthasson – mondta az elemző.

Vasali Zoltán szerint a pártok támogatottsága szinte semmit nem változott az elmúlt időben. A Demokratikus Koalíció stabilan az első helyen áll, kérdés, hogy a Momentum mennyire van lemaradva.

Az intézet felmérései azt mutatták, hogy a járványhelyzet alatt emelkedett a kormánypártok támogatottsága. Azonban vitatható, hogy a második hullám alatt a Fidesz számára mennyire változhat ez az arány az első hullámhoz képest, főleg, hogy a nyár közpolitikailag nem mutatott jó zárást a pártnak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here