Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az is kiderült, hogy a magyar szinglik többsége vajon nő vagy férfi.

A magyar szinglik többsége férfi, a 20-39 éves szinglik zöme Budapesten él, de magas az arányuk Debrecenben, Szegeden és Pécsett is – írta keddi számában a Népszava Rövid Irén szociológus, az első magyar településszintű szinglitérkép készítőjének kutatására hivatkozva.

Rövid Irén a lapnak elmondta, hogy élete egy hosszabb-rövidebb szakaszában mindenki megtapasztalja, milyen szinglinek lenni, ahogy talán azt is, mintha ez mást jelentene, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Bár a szinglilét többnyire nem egy állandó élethelyzet, a statisztikai adatokból jól látható, hogy a társadalom elég népes táborát alkotják az akarva-akaratlanul egyedül élők, éppen ezért fontosnak tartja, hogy a szinglilétet is jobban megismerjük, mivel szerinte az összkép korántsem olyan, mint amit a média sugall.

Kutatásában kezdetben csak a 20-39 év közötti egyedül élőket sorolta ide, akiknek nincs gyerekük és soha nem éltek házasságban. Ezt később kiterjesztette a negyvenes éveikben élő egyedülállókra is.

A 2001-es és 2011-es népszámlás, valamint a háztartások 10 százalékos mintáját felölelő 2016-os mikrocenzus nem tartalmaz adatokat arra vonatkozóan, hogy a szinglilét kényszer vagy választott életmód, így erre ő sem tud választ adni.

De a szociológus úgy véli, hogy a többség inkább csak belesodródik ebbe a többnyire nem állandó élethelyzetbe – olvasható a cikkben.

A lap kiemelte, hogy a 2016. évi mikrocenzus adatai szerint a párkapcsolaton alapuló háztartások aránya 2011 után emelkedett, míg az egyszemélyeseké csökkent, de még így is tízből három háztartás egyszemélyes volt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here