Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A négy évvel korábbinál alacsonyabb részvétellel kezdődtek vasárnap Romániában az önkormányzati választások, a jelentős magyar közösségek által lakott megyékben pedig az országos átlagnál is kisebb volt szavazói arány.

Tíz óráig országosan a választásra jogosultak 7,6 százaléka adta le szavazatát, míg 2016-ban a részvétel ebben az órában megközelítette a 8 százalékot.

A részvételt tekintve Románia két magyar többségű megyéje a sereghajtó:

Kovászna és Hargita megyében az első három órában a jogosultak alig 5 százaléka járult az urnákhoz.  Ez főként azon településeken okozhat problémát a magyar közösségnek, ahol szoros választási eredmények szoktak születni.

Az RMDSZ becslései szerint a jelentősebb arányban magyarok lakta megyék közül Szilágyban és Biharban számottevő a magyar szavazók választási részvételének lemaradása az országos átlaghoz képest – nyilatkozta vasárnap délelőtt a Maszolnak Hegedüs Csilla szóvivő.

Ami jó hír lehet, hogy Marosvásárhelyen viszont nagy a részvételi hajlandóság, a szavazókörzeteknél sorok alakultak ki. A szavazókat csak korlátozott létszámban engedik be, a szavazóhelység nagyságától függően.

„A választások biztonságosan zajlanak. Előfordulhat, hogy 30-45 percet várakozni kell, ahogy Marosvásárhelyen is, de tartsanak ki. Nagy a tétje a választásoknak” – jelentette ki az RMDSZ szóvivője.

A legnagyobb szavazási hajlandóságot Románia déli részén, Olt és Giurgiu megyében mérték: a névjegyzékben szereplők több mint 11 százaléka már leadta voksát.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések miatt sorok alakultak ki a szavazókörök előtt.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here