Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A hétvégén tartották az önkormányzati választásokat Romániában, mi is írtunk arról, hogy igen jól szerepeltek a magyar jelöltek a voksoláson, ám előállt egy hihetetlen helyzet Olt megye egyik településén. Deveseluban, egy két hete elhunyt polgármestert választottak meg újra a település első emberének. 

A román digi24 portál számolt be a furcsa esettről, Ion Aliman, Deveselu polgármestere kiütéses győzelmet aratott a tegnapi voksoláson, annak ellenére, hogy két hete szeptember 17-én elhunyt a koronavírusban.

A román választási törvények értelmében a polgármesteri szavazó lapot jóval a voksolás előtt már kinyomtatják és hiába hunyt el a polgármester a neve rajta maradt a polgármesterjelöltek listáján.

A digi24.ro a választás napján járt is a településen,  sok választópolgár tisztában volt vele, hogy egy elhunyt jelöltre szavazz, de ezt azért tették mert jó polgármester volt, és sok mindent megtett a közösség érdekében.

Az elhunyt polgármester 1600-ból 1020 szavazatot kapott, ami azt jelenti, hogy kiütéses győzelmet aratott.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here