Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke az ATV Startban elmondta, hogy a bicikli a járvány alatt hiánycikk lett, mivel nem csak a távol-keleti gyártók, hanem az európai összeszerelők is kényszerszabadságon voltak.

Ennek az utánpótlásáért mindenki mindent megtesz, de elismerte, hogy elég hosszú az átfutási idő. Azzal számolnak viszont, hogy tavaszra helyre fog állni a rendszer.

Uniós támogatásból egymilliárdos pályázatot írt ki a kormány az elektromos rásegítésű biciklivásárlás támogatására. Erről már  Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos beszélt, aki szerint az egész világ a biciklik térnyerésének irányába halad. Azt is megjegyezte, hogy a kerékpározás kérdése itthon keresztbe metszi a pártpolitikai erőviszonyokat.

Révész Máriusz elmondta, hogy maga a pályázat október végén, november elején kerül kiírásra. Körülbelül 7000 bicikli megvásárlását tudják majd támogatni a kiírandó egymilliárd forintból.

3500 elektromos rásegítésű kerékpárt adtak el tavaly, ezzel meg lehet duplázni a forgalmat. Ugyanakkor nehéz az előző évi statisztikából kiindulni, mert Németországban 6 évvel ezelőtt 4000 ilyen típusú kerékpárt adtak el, tavaly pedig 1 millió 400 ezret – mondta Révész megjegyezve, hogy egy nagyon dinamikusan fejlődő ágazatról van szó.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here