Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME), amely a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával jött létre, világszerte az egyik legelismertebb és legmegbízhatóbbnak tartott, egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézet- szúrta ki a Magyar Hang

A koronavírus-világjárvány kezdete óta mindenki figyel rájuk, mert kifinomult matematikai modelljeik jó közelítéssel képesek előrejelezni, hogy az adott pillanatban érvényes folyamatok milyen jövőt vetítenek előre. Vagyis előre megrajzolják a járványgörbét, az új esetek és a halálozás alakulását. Különböző forgatókönyveket állítanak fel attól függően, hogy milyen intézkedések történhetnek a jövőben- írja a portál

Az aktuális predikciójuk szerint, ha Magyarországon a jelenlegi trendek folytatódnak, nagyon hamar katasztrofálissá fog válni a helyzet. Az év végéig több mint 12 500 halálos áldozata lehet a járványnak, a november végére várt tetőzéskor 35 ezren fognak ténylegesen megfertőződni (tehát az azonosított és az azonosítatlan fertőzöttek együtt), és 220-an fognak meghalni naponta.

És ez még csak nem is a legrosszabb forgatókönyv, miközben még így is jóval meg fogja haladni a kórházi kezelésre szoruló betegek száma a rendelkezésre álló kapacitásokat.

A napi halálozások számának tetőzését a jelenlegi trendek alapján november 19-re teszik, amikor várhatóan 210-nél is többen fognak naponta elhunyni a Covid-19 következtében. Ha mindenki viselne maszkot, a csúcsot ki lehetne tolni december elejére, és alapvetően jelentősen kevesebb embernek kellene meghalnia. Ha szabadjára engedik a járványt, karácsonykor lesz a legrosszabb a helyzet, 550 napi halottal. De ebbe belegondolni is rossz- szögezi le a portál

Számításaik szerint  körülbelül háromezer ember fertőződhet meg naponta ténylegesen az új koronavírussal. Ez kifejezetten óvatos becslésnek számít, hiszen a szakemberek többsége a teszttel azonosított eseteknél tízszer nagyobb valós számot valószínűsít, ami 13000 fertőződést jelentene.

A jelenlegi előrejelzésük szerint pontosan egy hónap múlva lehet a járványcsúcs, több mint 35 ezer napi új esettel, ami után lassú apadás indulhat meg. Az általános maszkviseléssel ezt akár két héttel is el lehetne tolni, méghozzá alacsonyabb számok mellett.

A Magyar Hang hangsúlyozza, hogy ezek csak modellszámítások, amelyek napról napra, az események fényében változnak. Sokat lehet tenni azért, hogy ne következzen be a jövendölt katasztrófa. Sajnos azonban a hatóságok és a kormány jelenlegi viselkedése nem abba az irányba mutat, hogy mindent meg kívánnának tenni annak érdekében, hogy ne haljanak meg a következő hónapokban ezerszámra a legkiszolgáltatottabb honfitársaink- összegzi a portál a tanulmány tapasztalatait

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here